Konyári János a Borászok Borásza

Forrás: turizmus.com

 2018. április 24. 17:05

A 2018. április 20-án este tartott nagyszabású díjátadó gálavacsora keretében adták át a 12. Borászok Borásza díjat, illetve a Borászok Barátja különdíjat.

Konyári János több mint 15 éven át dolgozott a Balatonboglári Állami Gazdaságnál. Nagyüzemi borászati tapasztalatait, széleskörű szakmai tudását a rendszerváltás után Garamvári Vencellel megalapított St. Donatus Pincészetnél kamatoztatta, amelynek 2004-ig főborásza, ügyvezető igazgatója volt. A nevét viselő családi pincészetet 2000-ban alapította meg, majd az Ikon pincészetet is elindította. A Konyári Pincészet a Dél-Balaton talán legismertebb és legelismertebb borászata, amely jelenleg 38 hektáros területen gazdálkodik, és évente körülbelül 230 ezer palackot forgalmaz. A Balatonlellétől délre található dombok (név szerint: Kishegy, Öreghegy- vagy Szárhegy, Bánomhegy, Jánoshegy, Sinai-hegy) láncolatának legszebb fekvésű dűlőit forgatja újra művelés alá. Konyári Jánost minden barátja és kollégája a legjobbak között tartotta számon. Díjra jelölésének évében még alkotott, az elmúlt években többször is bejutott az ötös döntőbe, és ezúttal posztumusz el is nyerte a címet, ő lett a Borászok Borásza.

Konyári János

Fotó:turizmus.com

Caroline Gilby, Master of Wine, Magyarország szakértő, hazánk borászatának hídja a nagyvilág felé. Caroline Gilby egyetemi évei alatt került kapcsolatba a borral, a 1980-as években pedig borkereskedőként került a célkeresztjébe a Kelet-európai régió és Magyarország,  mivel ő lett a felelős a térségből származó borok beszerzésért. Cége elsőként forgalmazott magyar borokat az Egyesült Királyságban. Nemcsak a magyar borpiacot ismeri kiválóan, hanem rendkívül jó, személyes kapcsolata van a legfontosabb magyarországi termelőkkel is. Nem volt véletlen, hogy az elmúlt évek Borászok Borászai immár nem először jelölték őt a Borászok Barátja díjra, hiszen ő igazi meggyőződéses nagykövete a magyar bornak, aki Anglia mellett Európa számos országában tart előadásokat, borkóstolókat – jó hírünket viszi a nagyvilágba. Azzal, hogy 2018-ban ő lett a Borászok Barátja – és ezzel maga a díj is nemzetközi szintre lépett –, a magyar borászok kifejezték munkája iránti tiszteletüket.

Caroline Gilby

Fotó: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek