Kovács Balázs: Ha túlemeljük az árakat, azt a fogyasztók azonnal büntetik

Forrás: turizmus.com

 2022. december 27. 16:59

Még a legnagyobb szállodák is túlélő üzemmódba kapcsoltak az inflációval párosult energiakrízisnek köszönhetően, pedig sokan még a járvány miatti kiesés kárait nyögik, véli Kovács Balázs, az ötvenéves Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója, akivel a Forbes.hu készített interjút.

A szállodás szakember 2017-től vezeti a Danubiust, ahol közel harminc éve dolgozik, tehát nem „kívülről” érkezett, és ezt hatalmas hozadéknak tartja. Mint mondja, „mindig megvan az előnye, ha az ember jól ismeri a játszóteret, a játékokat, a partnereket.”

A céget 50 éve egy belügyminiszteri rendelet hozta létre, vagyis egy más korszak szülöttje, de ma a piacról működik, ahogyan versenytársai is.

Kovács Balázs úgy véli, kiváló vállalatot vett át elődjétől, de elkerülhetetlen volt, hogy a saját ízlésére és személyiségére formálja. De ez a normális, hogy egy új vezető behozza az új szempontokat is, mondja a szakember, aki abban hisz, hogy „gyorsan kell haladni, azzal a tudattal, hogy amit most csinálok, azt lehet, hogy előbb-utóbb módosítanom kell.”Mint rámutat, a szakma balszerencséje, hogy az iparágat „legyengült immunrendszerrel” találta meg az energiaválság. A 2020–2021-es évek gyakorlatilag elvesztek, míg 2020-ban hatalmas veszteséggel zártak, a következő évben nulla körülire sikerült menteniük az évet, amiért dicséret illeti az egész csapatot – emeli ki. Az idei évük eleje is jócskán Covid-terhes volt, a vendégszám pedig 15-20 százalékkal elmarad 2019-es számoktól – mondta a Forbesnak.

Kovács Balázs

Fotó: Danubius Hotels

Az energiaárak elszabadulásával kapcsolatosan a vezérigazgató megjegyzi, hogy míg 2019–2021-ben az árbevétel 4-5 százalékát fordították energiára, jelenleg a bevételük 15-25 százalékát költik rá, és e tekintetben a vidéki wellness-szállodák még nagyobb hátrányban vannak, mert sok esetben kültéri-beltéri medencét, szaunát, jakkuzit is üzemeltetnek.

Kovács Balázs beszélt még arról, milyen desztinációkból hiányolják leginkább a turistákat, mely nemzetek a legóvatosabbak a válság alatti utazással, és mely vendégkörre nem számíthatnak – akikre korábban sokat építettek – még egy jó ideig. Arra is kitért, miként lehet egy szállodában spórolni, a piaci szereplők fejlesztési lehetőségeit is latolgatta, továbbá az elkerülhetetlen áremelést is megemlítette. Átlagosan 15-20 százalékkal növekedtek áraik, de vannak olyan időszakok – egy balatoni augusztusi vagy egy Forma-1-es hétvége –, amikor ez a 25-30 százalékot is kiteszi.„Úgy tűnik, hogy a fogyasztói ingerküszöböt ez nem lépi át, arról nagyon hamar visszajelzést kapunk. Hogyha túlemeljük az árakat, mi, vagy a piac egyéb szereplői, azt a fogyasztók azonnal büntetik” – mutat rá Kovács Balázs.