Versenyben a magyar fürdők – indul az Év Fürdője szavazás

Forrás: turizmus.com

 2015. június 04. 16:03

Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát.

A közönségszavazás eseményindító sajtótájékoztatóján, június 4-én, a Széchenyi fürdő Márványtermében Sánta Tibor, az Év Fürdője szavazás főszervezője és Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára beszélt a részletekről.

2015 nyarán először, de hagyományteremtő jelleggel, a Magyar Fürdőszövetség támogatásával, közönségszavazást szervez a termalfurdo.hu, melynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. A verseny során közel kétszáz hazai fürdő – köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő – „mérheti össze erejét". A szavazás célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség – köztük is elsősorban a fiatalok – figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre, illetve szeretné fókuszba helyezni a fürdőzés fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt pozitív hatásait is.

A fürdők három kategóriában – Az Év Fürdője 2015., Az Év Feltörekvő Fürdője 2015. és A Helyiek Kedvenc Fürdője 2015. – indulnak. A kategóriák kialakítására azért volt szükség, mert hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik. A kisebb fürdőknek nem lenne esélyük a nagy, ismert vagy nagyvárosokban található fürdőkkel szemben, így viszont a hozzájuk hasonló fürdőkkel mérhetik össze magukat. Ennek a csoportosításnak köszönhetően a nagyközönség megismerheti az új vagy a közelmúltban komoly fejlesztésen átesett, de egyelőre még kevésbé ismert fürdőket is Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában.

A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján

készült, azonban a fürdők – megfelelő indoklás esetén – kérhették, hogy másik kategóriában mérkőzhessenek meg. Annak ellenére, hogy Az Év Fürdője alapvetően egy verseny, a szektor széleskörű összefogását célozza, egy közös ügy – a fürdőkultúra népszerűsítése – érdekében. A fürdők az eddigi visszajelzések alapján pozitívan fogadták a kezdeményezést, szívesen részt vesznek a „megmérettetésben".

Juhász Szabolcs elmondta, hogy a Magyar Fürdőszövetség kiemelten támogatja a helyénvaló kezdeményezést: ezentúl a fürdők nemcsak szakmailag lesznek megmérettetve (Nemzeti Tanúsító Védjegy által), hanem a jövőben egy fogyasztói rangsor is feláll, s ez mindenképpen ösztönzőleg fog hatni a fürdőkre szolgáltatásaik minősége tekintetében.

A közönségszavazás június 4-én kezdődik és egészen kora őszig, szeptember 30-ig tart, a nyertes fürdők neveit a Magyar Fürdőkultúra napjának előestéjén, október 9-én hirdetik ki. A díjak nem szakmai jellegűek, mindhárom kategóriában a legtöbb szavazatot begyűjtő fürdő nyer, a szavazás a www.azevfurdoje.hu oldalon történik.