Közösen népszerűsíti Budapestet a Magyar Turizmus Zrt. és a BFTK

Forrás: turizmus.com

 2015. augusztus 26. 18:40

Hiánypótló stratégiai megállapodást írtak alá a főváros turisztikai marketingjéért megosztva felelős szervezetek, a Magyar Turizmus Zrt., valamint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) vezetői. A jövőben együtt, illetve összehangoltan népszerűsítik Budapest.

Hiánypótló megállapodásról van szó, amellyel adósak voltunk eddig a főváros turizmusának – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az aláírás szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet Budapest egyik emblematikus helyszínén, a Széchenyi-fürdőben tartottak. Fontos célként jelölte meg a vendégforgalom növekedési trendjének megtartását, továbbá a magasabb költési hajlandóságú turisták megnyerését, kiemelten az egészség- és gyógyturizmus, a konferencia-, valamint a gasztroturizmus területén.

 

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett rá, a két szervezet már hosszú évek óta együttműködik, a megállapodással ez most formalizálták is, ami konkrétabb irányokat szabhat a közös munkának, és egy hatalmas lépést jelent a tavaly több mint 8 millió vendégszakát elérő Budapest turizmusának fejlesztése érdekében. Rámutatott: Magyarország első számú turisztikai célpontját a 2015-ben hazánkba érkező külföldi vendégek 65 százaléka kereste fel, az összes vendégéjszaka 58 százaléka és a szállásdíjbevételek 70 százaléka a fővárosban realizálódott. Az együttműködés elsődleges célja a Budapestre irányuló vendégforgalom eredményeinek további javítása – hangsúlyozta.

A megállapodás értelmében a szervezetek a jövőben minden olyan tevékenységet együtt, illetve összehangoltan végeznek, amely Budapest mint turisztikai célpont népszerűsítésére irányul, külföldön és belföldön egyaránt. Többek között egyeztetik egymással a középtávú és éves stratégiai terveiket, együttműködnek a Budapest Turizmus Stratégia aktualizálásában. A szakmai és pénzügyi hatékonyság érdekében közös megjelenésre törekszenek a szakmai kiállításokon, vásárokon, rendezvényeken és sajtótájékoztatókon. Együttműködnek a speciális turisztikai termékekre és meghatározott célcsoportokra fókuszált rendezvények, workshopok és konferenciák megvalósításában, a bel- és külföldi promóciók, kampányok megszervezésében. Különös hangsúlyt fektetnek a hivatásturizmus (MICE) területén folytatott szakmai tevékenységük összehangolására. Közös sajtóutakat és szakmai tanulmányutakat szerveznek Magyarországra-Budapestre. Harmonizálják online megjelenéseiket, valamint összehangolják kutatási tevékenységüket.

 

Szerkesztőségünk kérdésére Faragó Péter elmondta, a mostani megállapodásnak nem célja egy közös marketingbüdzsé létrehozása, az egyes projektekhez mindkét szervezet a saját lehetőségeivel, erejéhez mérten járul hozzá.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője megerősítette: egyezik a céljuk a Magyar Turizmus Zrt.-vel, ami a Budapestre irányuló vendégforgalom eredményeinek további javítása, a turistaköltések generálása. Ehhez pedig szükséges a még szorosabb összefogás, melyet a BFTK saját eszközeivel támogat és lát el, egyrészt fesztiválok, kulturális programok szervezésével, másrészt ernyőszervezetként gyűjti és gondozza a turisztikai szolgáltatásokat. Mindezeket pedig közvetíti a turisták felé, kiadványaival, online felületeivel és nem utolsósorban az átalakítás alatt álló Budapest kártyával, amely a jövőben terveik szerint testreszabható élménycsomagokat kínál majd.