Közösségi tér fejlesztés támogatásból

Forrás: MTI

 2014. február 26. 12:42

Több mint 180 pályázó részesül összesen 4, 2 milliárd forint támogatásban vidéki művelődési házak, kultúrházak kialakítására és fejlesztésére - mondta el V. Német Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Hozzátette, hogy a tavaly novemberben kiírt pályázatra 258 kérelem érkezett többek között önkormányzatoktól, turisztikai és kulturális egyesületektől, alapítványoktól, sportegyesületektől és egyházközségektől.

Mint mondta, erre a területre eredetileg 3,5 milliárd forintot terveztek, de ennél nagyobb összeget tudnak biztosítani a nyerteseknek arra a célra, hogy épületeiket közösségi ponttá alakítsák át.

Minden nyertes pályázó nettó 25 millió forint támogatást kap, ha a közösségi, közművelődési programok feltételeinek eleget tesz és a nemzeti vidéki hálózat számára helyiséget nyújt. Emellett arra is ösztönözték az önkormányzatokat, hogy a könyvtári szolgáltatásokat is ebben az épületben oldják meg, erre 5 millió forint többlettámogatást biztosít a minisztérium - hangsúlyozta a vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

V. Német Zsolt emlékeztetett arra: a Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati rendszerében, az Új Magyarország Vidékfejlesztési programban és a Darányi Ignác Tervben Magyarország - számszerűségét tekintve - a legnagyobb kulturális intézményfejlesztő programját hajtotta végre, támogatta.

Ennek eredményeként az országban az elmúlt négy évben 725 művelődési ház újult meg több program keretében. Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér programban 490 épület újult meg 24,6 milliárd forint értékben, a vidéki örökség program pedig a védett épületek megújítására adott lehetőséget.