Laboratóriumi tesztek a szállodában

Forrás: Turizmus Panoráma

 2017. augusztus 03. 11:31

A gyógyászati szolgáltatásokhoz szorosan kapcsolódnak a diagnosztikai módszerek, amelyek közül a legalapvetőbbet, a vérvizsgálatokat most már házon belül is nyújtja a hévízi Hotel Európa fit a SYNLAB Hungary Kft.-vel együttműködésben.

A Hotel Európa fit igazgatója, Könnyid László érdeklődésünkre elmondta: minősített gyógyszállodájukban a bevétel jelentős része gyógyászati szolgáltatásokból származik. Mivel állandó termékfejlesztésre törekszenek, kézenfekvő volt, hogy idővel a vérvizsgálatot is felveszik szolgáltatásként a palettájukra, amire az igényt a vendégektől érkező javaslatok és visszajelzések is alátámasztották.

Több külföldi országban gyakorlat, hogy a szállodai gyógycsomagok tartalmazzák a vérvizsgálatot


Ehhez megfelelő partnert kerestek és találtak a kiterjedt országos hálózattal és nemzetközi háttérrel rendelkező SYNLAB Hungary Kft.-ben.

 

Csomagban és egyedi szolgáltatásként is

A különböző vérvizsgálatokat egyedi szolgáltatásként is tudják nyújtani, valamint fokozatosan be tudják építeni a kínálatba az állapotfelmérő és terápiás csomagok részeként is – tette hozzá a szállodaigazgató. Távlati céljuk, hogy a rutin vérvizsgálat az alapcsomag része legyen, hiszen egy vérkép fontos információkkal szolgál a páciens egészségi állapotáról, szükségleteiről. Külföldön több helyen, így például Csehországban is az a gyakorlat, hogy a szállodai gyógycsomagok eleve tartalmazzák ezt a vizsgálatot, erre a célközönség nagy részének, pl. az orosz vendégeknek kifejezett igényük is van.

De nemcsak az egészségügyi problémákkal küzdő, idősebb vendégkör fogadta kedvezően a lehetőséget, hanem a fiatalabbak is, akiknek otthon nincs idejük szűrővizsgálatok elvégzésére. Sőt, a Hévízen és környékén élők is felfedezték maguknak a kényelmes körülmények között végzett szolgáltatást.

 

Akár 5000 fajta teszt

A SYNLAB Magyarország itthon csaknem 70 telephelyen közel 800-féle laboratóriumi tesztet – kémiai, immunológiai, mikrobiológiai, molekuláris diagnosztikai és genetikai vizsgálatokat – tud elvégezni – tájékoztatott Szádóczki Krisztina értékesítési vezető. Teljes hálózatukon belül pedig további 5000 fajta teszt érhető el, így amennyiben olyan vizsgálatra van szüksége a páciensnek, amely a hazai laboratóriumokban nem végezhető el, külföldre továbbítják a mintát. Az általános ételintolerancia-teszteken, szűrővizsgálatokon (pl. HPV-szűrés) túl olyan különleges vizsgálatokat is végeznek, mint molekuláris allergia-, vitaminok-, speciális hormon- és tumormarker-vizsgálat. Igény ese­tén konzultációt is tudnak biztosítani orvosok és páciensek számára egyaránt.

A Hévízen és környékén élők is felfedezték maguknak a szállodai körülmények között végzett vérvizsgálat kényelmét


A szállodában a teljes vizsgálati paletta mellett osteoporosis- és pajzsmirigy-szűrőcsomagok, hormonális, táplálékintolerancia-, inhalatív és nutritív allergiavizsgálatok is igénybe vehetők. Tapasztalataik szerint a szállóvendégek körében különösen a rutin vérvizsgálat, a hormonvizsgálatok és egyes szűrőcsomagok, a környékről érkezők körében ezeken felül a táplálkozási allergia- és intoleranciavizsgálatok nép­szerűek.

Tájékozódjon hiteles forrásból!

A cikk a Turizmus Panoráma magazin 2017. július-augusztusi számában jelent meg.

Az előfizetés gombra kattintva Ön is megrendelheti a havilap következő számát.

 

A szolgáltatáshoz az orvosi rendelőt és a bútorzatot a szálloda biztosította, az eszközöket és berendezéseket a laborcég. Vérvételre a hét két napján, hétfőn és csütörtökön négy órán keresztül van lehetőség, a többi vérvételi ponttal megegyező árakon.

A mintákat a régióközpontokban dolgozzák fel. A gyors szállítás megoldott, így a vizsgálati eredmények késlekedés nélkül elérhetővé válnak. A szolgáltatás népszerűségét mutatja, hogy a páciensek átlagos száma megközelíti a havi százat.

 

Nyitás a fürdők és szállodák felé

Mint Szádóczki Krisztina elmondta, a SYNLAB Magyarország rövid távú tervei között szerepel, hogy együttműködést alakítson ki további szállodákkal és fürdőkkel. Ennek érdekében 2017 májusától pártoló tagként vesznek részt a Magyar Fürdőszövetség munkájában, és szeretnének felvételt nyerni a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének társult tagjai közé is. „Szakértelmünket és az egészségügyi piacon szerzett tapasztalatainkat a hazai egészségturizmus fejlesztésében kívánjuk kamatoztatni, hozzájárulva Magyarország versenyképességének növeléséhez a régiós országokkal szemben” – jelölte meg a célt. (x)