Lezárult a 2016-os Mellow Mood Akadémia

Forrás: turizmus.com

 2016. szeptember 07. 16:20

A Mellow Mood Hotels idén második alkalommal szervezte meg vezetői utánpótlás képzését dolgozói részére, melynek célja, hogy a cégcsoporton belül képezzék és kiemeljék a jövő generációjának vezetőit.

Az idei előadók között olyan ismert szakemberek is szerepeltek, mint Gerendai Károly üzletember, kultúrszervező és Czunyi Tímea az MT Zrt. stratégiai partnerkapcsolatok irodájának vezetője.

Az akadémiai képzés 2015 elején indult el először és 3 hónapos intenzív képzést biztosít a cégcsoport kijelölt dolgozói számára, egyúttal növeli a kollégák motivációját és lojalitását, illetve támogatja őket egyéni karrier céljaik elérésében is. A képzésben résztvevő kollégákat idén is a szállodaigazgatók és részlegvezetők ajánlása, a jelölt teljesítménye, és a cégcsoport és az adott munkatárs jövőbeli tervei alapján választották ki, függetlenül attól, hogy milyen munkakörben dolgoznak, legyen szó akár recepciós, front office manager vagy pénzügyi referens pozíciókról.

 

A képzést folyamatosan fejlesztik, így idén már külsös előadók és külsös programok is szerepeltek az akadémián. Marketing témakörben Czunyi Tímea tartott előadás, míg a business management területen Gerendai Károly osztotta meg karrierútját a képzésben résztvevőkkel. Az előadók között szerepelt Ungár Tamás, a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének elnőke, Dr. Zaien Samir egyetemi adjunktus, PR és kommunikációs szakértő, aki a különböző kultúrák és tárgyalási stílusok témakörben tartott előadást és Orosz Barbara színésznő és műsorvezető, aki megjelenés és viselkedés kultúra témában prezentált.

A jelölteket egy nagyobb lélegzetvételű, stratégiai szemléletmódot kívánó feladatot is kaptak, mivel 3 csoportba osztva dolgoztak együtt egy újonnan nyitó szálloda sales, marketing, rooms division és F&B részlegeinek teljekörű megtervezésén, mely elősegítette a csoportmunka kialakulását és a legkiemelkedőbb ötletek akár megvalósításra is kerülhetnek majd.

Az elkészült pályaműveket az utolsó előadáson augusztus közepén prezentálták a Mellow Mood Hotels tulajdonosainak, Sameer Hamdan-nak és Zuhair Awad-nak, illetve az egyes szállodák igazgatóinak és a teljes vezetőségnek.

Az első három helyezett:

Szabó Endre – az Estilo Fashion Hotel front office managere, Abou-Warda Renátó – az Atrium Fashion Hotel front office managere és Ambrus Réka – az Estilo Fashion Hotel recepciósa.

A képzésben részvevők és helyezést elérők karrierjét a cégcsoport kiemelten kezeli majd a jövőben. A Mellow Mood Akadémia jövőre ismét elindul, és folytatja az eddigi fejlesztéseket.