Libaságok pincétől a padlásig

Forrás: turizmus.com

 2014. november 09. 19:21

Szó szerint a tetőteraszon is élvezhette a finomságokat, aki befizetett a kalandra, a Danubius Hotel Gellértben.

Az immár negyedszer megrendezett Márton napi borfesztiválon, november 7-8-9-én a szép borok és a finom ételek jegyében ismerhették meg a szállodát, nem csak az ott lakó vendégek, hanem azok is, akik áldoztak az élvezetekre. A patinás házban, többek között a Hotel Villa Medici, az Andrássy Rezidencia Wine & Spa, a Bonne Chance Restaurant & Hotel, a sopronbánfalvai Pálos-Karmelita Kolostor, valamint a Hotel Astoria séfjeinek remekeivel, valamint Magyarország legjelentősebb borászatainak  büszkeségeivel ünnepelték Márton napját.

 

A naponta, délutántól késő estig, illetve vasárnap délelőtt is tartó rendezvénysorozaton a szálloda éttermében, sörözőjében, rendezvénytermeiben, de luxe lakosztályában, tetőteraszán, sőt,a szomszédos Gellért fürdő díszes csarnokában folyt a nedű, a zene és tánc, miközben hideg és meleg falatokat kóstoltak a résztvevők. Kérdésünkre, hogy mit szólnak az egész házat elfoglaló vigassághoz a szállóvendégek, a felszabadult gasztro ünnephez illően azt a választ kaptuk, hogy „meghívjuk őket is". Ha csatlakoztak, nem csalatkoztak, hanem élvezték a Bükki Sajt, a Sarki Fűszeres, az Aranyszarvas, és Raj Ráchel ízeit, kóstolták a magyar top borokat, s együtt dúdolták a slágereket Liszkay Mihállyal a borász zongoristával... (X)