Listák korszakát éljük – de melyiknek higgyünk?

Forrás: turizmus.com

 2017. július 05. 17:31

Ahogy hajdan a slágereket, úgy osztályozzák manapság a világ szinte összes szállodáját, éttermét, strandját, kempingjét, bolhapiacát, nevezetességét és fürdőjét, az internet áldásos működése segítségével. Ahány utazási hírportál, annyiféle rangsor – de melyiknek higgyünk?

Az egyik svéd turisztikai online magazin teszi fel ezt a kérdést, miközben a lap maga is szinte mindennap közöl hasonló listákat, országonként, sőt városonként is, hasonlóan az angolszász országok szaklapjaihoz. Viszonylag új jelenség ez, hiszen régebben csak a szakma minősítette, például a szállodákat. Egyébként ezeket olvasva akkor sem derült ki mindig, hogy nevezni kell a megmérettetésre és fizetni érte, vagy sem. Sőt, némely cég hasonló tevékenysége mögött fizetős reklám rejlett, ily módon devalválva az objektívnek szánt „kritikát.”

Nem lehet ugyanakkor tudni azt sem, hogy ma kik és milyen alapon osztályoznak, és a szempontok sem mindig világosak. Sokszor nem véletlen a névtelenség, hiszen nem akarják, hogy felismerjék a terepek felmérőit, bár egy idő után a bloggerek nem maradnak az ismeretlenség homályában.

Az persze világos, hogy eltérőek az ízlések és az igények, és az osztályozás szabályrendszere sem mindig követhető. Ennek ellenére ezek a rangsorolások erősen befolyásolják az utazókat, és persze az adott hely forgalmát, jóllehet, hogy sokszor ellentmondó a különböző magazinok értékítélete. A rutinosabb utazók azért összehasonlítják ezeket a tripadvisor-on és másutt megjelent kommentekkel, no meg a barátok véleményével is.

A Vagabond magazin listája a londoni Corinthia Hotelt, a Charing Cross-nál kategóriája egyik legjobbjaként emelik ki

 

A szolgáltatók tudják: munkájuk állandóan megmérettetik, ma már minden baki vagy éppen kitűnő teljesítmény azonnal megjelenik az interneten. Ráadásul mindez pénztárcától függetlenül történik: ugyanolyan gondossággal vizsgálják és rangsorolják az olcsó hosteleket, mint a top luxus szállodákat. A legutóbbi Vagabondban Londont vették szemügyre: a Corinthia Hotelt a Charing Cross-nál, amelyet, mint kategóriája egyik legjobbját emelik ki – itt egy éjszaka több százezer forint – a hostelek közül pedig a bohém hangulatú  Clink78-at, ahol ötezer forintot kóstál egy éj, igaz, előtte bíróság működött ott, meg fogda, de hátizsákos fiataloknak kitűnő választás.

Kapcsolódó cikkek