Lovaggá avatták a Körös-menti régió nagy múltú vendéglátósait

 2014. július 03. 16:44

Szarvasi és kondorosi tagokkal bővült az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend. A Körös-menti régióból most a szarvasi Turul Vendéglő tulajdonosát és a Kondorosi Betyár Csárda üzemeltetőjét választották a Lovagrend tagjai közé.

Így a Körös-mentét eddig a Lovagrendben egyedül képviselő Simkó József, a békésszentandrási Szent András Sörfőzde alapítója mellett a lovagok között a frissen avatott tagokkal együtt már három vendéglátós szaktekintély szerepel a régióból.

A magyar gasztronómia egyetemes értékeinek megőrzésére és ápolására 2005-ben alakult lovagrend a közelmúlt tagjává avatta Povázsai Mihályt, aki a szarvasi Turul Vendéglő tulajdonosát, valamint Tímár Andrást, a Kondorosi Betyár Csárda üzemeltetőjét. A régióból mindeddig csupán Simkó József, a Szentandrási Sörfőzde alapítója volt az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend tagja.

 

Az új szarvasi és kondorosi tagok felavatása újabb elismerés a régió gasztrokulturális életének és hagyományainak. A hosszú évek alatt a régióban komoly hírnevet megszerző vendéglátósok munkájának elismerése mellett az avatás a régió olyan nagy hagyományú rendezvényeit is magasabb színvonalra emeli, mint a 17., 2014. szeptember 12-14. között zajló Szarvasi Szilvanapok, vagy a 14. alkalommal, 2014. augusztus 16-17-én tartandó Kondorosi Betyár Napok.

A régió turizmusának élénkítéséért dolgozó Körös-menti TDM facebook oldalán hetente jelentkező Körös-menti Gasztrocsütörtökön ebből az alkalomból a héten a szarvasi Turul Vendéglő kacsacomb receptjének online receptkártyáját kaphatták meg az oldal követői.