Magánszálláshelyek feljövőben

Forrás: turizmus.com

 2015. augusztus 17. 17:05

Budapesten az utóbbi pár évben látványosan szaporodtak a magánszálláshelyek, 2010-hez képest kapacitásuk két és félszeresére, forgalmuk az ötszörösére nőtt – derül ki a KSH volt főosztályvezetőjének elemzéséből.

Az egyéb üzleti célú szálláshelyekről, amelyek nem felelnek meg a kereskedelmi szálláshely (szálloda, panzió, kemping, nyaralóház vagy közösségi szálláshely) kategóriák egyikének sem, a KSH az önkormányzatok bevonásával gyűjt éves gyakorisággal, a kereskedelmi kategóriáknál lényegesen karcsúbb adatkörre (vendéglátók, szobák, vendégek és vendégéjszakák száma) információkat.

Az „egyéb szálláshelyeken" megjelenő forgalom a maga 4,5 millió éjszakás nagyságrendjével már jóval meghaladja azt a küszöbértéket, ami miatt érdemes egy pillantást vetni rá. Az ilyen szálláshelyet üzemeltető vendéglátók száma (35 ezer) 2010 óta országosan 9 százalékkal, az általuk üzemeltetett szobák száma (93 ezer) 5 százalékkal esett vissza, miközben vendégforgalmuk 37 százalékkal (!) bővült, a szegmens tehát igencsak sajátos módon alakult át. Hasonló folyamatok játszódtak le minden turisztikai régióban, a két kivétel egyike a Dél-Dunántúl volt, ahol nemcsak a kapacitás (6500 szoba), de a vendégforgalom (248 ezer éjszaka) is jelentősen, több mint negyedével visszaesett.

 

A másik kivétel Budapest, ahol az utóbbi két évben látványosan szaporodtak ezek a szálláshelyek, 2010-hez képest kapacitásuk két és félszeresére, forgalmuk az ötszörösére(!) nőtt. A fővárosban 2014-ben minden tizedik éjszakát „egyéb szálláshelyeken" töltöttek el. Az külön elemzést érdemelne, hogy az ezerről 2,5 ezerre növekvő vendéglátószám alakulásában milyen szerepe lehetett esetleg az adózási szabályok indukálta átalakulásoknak. Mindenesetre feltűnő, hogy a panziók száma és vendégforgalma jelentősen visszaesett 2010 és 2014 között.

 

Budapest aránya a szálláshelyi kapacitásban és forgalomban 2010-2014
Egységek Szobák Férőhelyek Vendégéjszakák
Terület Szállástípus száma ezerben
2010
Szállodák 900 87299 311440 14098
Ország összesen Panziók 1136 14843 37912 1797
Más kereskedelmi szálláshelyek 921 18148 150060 3660
Egyéb üzleti (magán) szálláshelyek 38307 98411 224719 3251
Összesen 41264 218701 724131 22806
Szállodák 165 18005 38146 5607
Ebből: Budapest Panziók 57 950 2211 185
Más kereskedelmi szálláshelyek 22 791 3976 267
Egyéb üzleti (magán) szálláshelyek 1059 2123 5992 168
Összesen 1303 21869 50325 6227
2014
Ország összesen Szállodák 1042 93738 370467 18457
Panziók 1081 11815 30882 1615
Más kereskedelmi szálláshelyek 1063 22252 196553 4361
Egyéb üzleti (magán) szálláshelyek 35166 93277 214551 4478
Összesen 38352 221082 812453 28911
Ebből: Budapest Szállodák 192 18735 41551 7537
Panziók 49 639 1153 120
Más kereskedelmi szálláshelyek 55 1701 7066 496
Egyéb üzleti (magán) szálláshelyek 2562 5377 11869 845
Összesen 2858 26452 61639 8998

 

Mivel a statisztika nem egyenként, hanem csak település – Budapesten kerület – szinten gyűjt adatokat ezekről a szálláshelyekről, így nem lehet tudni, hogy az üzemméret milyen határok között mozog. A főváros 26 452 szobakapacitásának egyötöde van ezeken a szálláshelyeken, ami már-már a szállodák számára jelenthet konkurenciát. Igaz, egy-egy szállodai szoba kihasználtsága lényegesen jobb, 2014-ben átlagosan 402 vendégéjszakát fogadott, az egyéb szálláshelyeken ez a szám csak 157 volt. Az 5377 „egyéb" szoba számosságában 55 átlagos üzemméretű szállodának felel meg.

A szobák kétharmada az V., VI. és VII. kerületben van, a vendégforgalom kétharmada pedig az V. és VI. kerületben koncentrálódik.

Az egyéb szálláshelyek vendégforgalmának országosan a 60 százaléka belföldi, a külföldiek aránya Budapesten viszont 88 százalék.

 

Üzleti célú egyéb szálláshelyek Budapesten 2014-ben
Terület Összes éjszaka Ebből: külföldi
Ország összesen 4478706 1752458
Budapest 845458 743457
Budapest 06. ker. 418977 386817
Budapest 05. ker. 139414 133110
Budapest 07. ker. 82612 73202
Budapest 09. ker. 43453 34232
Budapest 08. ker. 40901 33876
Budapest 13. ker. 35081 25858
Budapest 14. ker. 22914 14526
Budapest 01. ker. 18238 15898
Budapest 11. ker. 13854 10011
Budapest 02. ker. 7051 5598
Budapest 03. ker. 5214 3571
Budapest 16. ker. 3564 1064
Budapest 15. ker. 3054 222
Budapest 12. ker. 2476 1703
Budapest 18. ker. 2464 643
Budapest 22. ker. 2221 2077
Budapest 20. ker. 2061 775
Budapest 19. ker. 754 93

dr. Probáld Ákos,
a KSH ny. főosztályvezetője

Üzleti célú egyéb szálláshelyek Budapesten 2014-ben





Terület Összes éjszaka Ebből: külföldi

Ország összesen 4478706 1752458

Budapest 845458 743457

Budapest 06. ker. 418977 386817

Budapest 05. ker. 139414 133110

Budapest 07. ker. 82612 73202

Budapest 09. ker. 43453 34232

Budapest 08. ker. 40901 33876

Budapest 13. ker. 35081 25858

Budapest 14. ker. 22914 14526

Budapest 01. ker. 18238 15898

Budapest 11. ker. 13854 10011

Budapest 02. ker. 7051 5598

Budapest 03. ker. 5214 3571

Budapest 16. ker. 3564 1064

Budapest 15. ker. 3054 222

Budapest 12. ker. 2476 1703

Budapest 18. ker. 2464 643

Budapest 22. ker. 2221 2077

Budapest 20. ker. 2061 775

Budapest 19. ker. 754 93