Magyar borok a London Wine Fairen

Forrás: turizmus.com

 2017. május 25. 11:33

Május 22. és 24. között Londonban találkozott a borszakértők színe java. A Magyar Turisztikai Ügynökség száz négyzetméteres standdal és kilenc társkiállítóval vett részt a London Wine Fairen - adta hírül közleményben az MTÜ.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a nemzetközi borszakmai vásáron arról beszélt, hogy a magyar borról egységes, de célpiaconként differenciált nemzetközi kommunikációt kell kialakítani - áll az MTÜ közleményében.


36 éve minden évben számos importőr, kereskedő, borszakíró, sommelier és étteremvezető utazik el a brit fővárosba, hogy végig kóstolja a legfrissebb évjáratokat, megbeszélje partnereivel a legfontosabb aktualitásokat és nem utolsósorban azért, hogy részt vegyen a kóstolókon, mesterkurzusokon.

A Magyar Turisztikai Ügynökség száz négyzetméteres standon kilenc társkiállító számára biztosított lehetőséget arra, hogy bemutassák boraikat.

Az eseményen szakmai tárgyalásokra is lehetőség volt a Kensington Olympia központban és a Grand Hall Groundban. Emellett nemzetközi előadók tolmácsolásában mesterkurzusokat, kóstolókat is szervezett az MTÜ, amelyek során Magyarország borkultúrájának sokszínűségét, boraink korszerű, autentikus arcát mutatta be az ügynökség.


A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán szerdán a magyar standon azt mondta: „a magyar bor egy entitás, egy stílus, ami nélkül a világ szegényebb lenne". A vezérigazgató szerint ahhoz, hogy Magyarország hiteles márkával tudjon megjelenni a piacokon, a magyar bor egységes kommunikációjának kialakítására van szükség. Guller Zoltán azt mondta: „Fontos egy olyan korszerű, sok elemből álló keretrendszer felállítása, amely alkalmas arra, hogy megfelelő terminusok mentén és napi szinten is át lehessen adni a magyar borral kapcsolatos eredményeket, üzeneteket.


Ez egy többrétegű rendszer, amely az arculati megjelenítéstől az arculati és kommunikációs eszközök folyamatos bővítéséig terjed". Ennek része a kommunikáció megfelelő differenciálása a különböző célpiacok igényeihez igazítva, így például az Egyesült Királyságra is. A Magyar Turisztikai Ügynökség már megkezdte a magyar bor kommunikációs keretrendszerének kidolgozását és az ügynökség szakemberei még ezen a nyáron felkeresnek minden magyarországi borrégiót és a munkába bevonják a szakmát is.


A London Wine Fair az egyik legfontosabb borszakmai kiállítás, tavaly 40 termelő országból 600 kiállító mutatott be összesen több mint 10.000 féle bort a közel 15.000 szakmai érdeklődőnek.


A háromnapos rendezvény teljes ideje alatt 45 mesterkurzus, workshop és kóstoló várta a vendégeket.


Kapcsolódó cikkek

Aranyérmes csopaki borok

2017. május 24.