Magyar borok a világ legnagyobb italvásárán

Forrás: turizmus.com

 2017. január 18. 11:13

Marius Berlemann, a ProWein-vásárok projektigazgatója tartott tájékoztatót kedden az idei kiállításokról az egyik népszerű hazai borbárban.

A düsseldorfi ProWein, a maga több mint 6000 kiállítójával a világ legnagyobb borseregszemléje, de más szeszes italból is óriási a felhozatal. Ugyancsak a ProWein nevéhez fűződik a sanghaji ProWine China, és a ProWine Asia, ez utóbbit Szingapúrban és Hongkongban váltakozva rendezik meg.

A BD Expo magyarországi képviselete által szervezett tájékoztatón részt vett a Magyar Turisztikai Ügynökség gasztronómiáért és bormarketingért felelős igazgatója, Török András is, aki az idén március 19. és 21. között megrendezendő düsseldorfi vásáron való hazai részvételről, valamint a magyar bormarketing új koncepciójáról beszélt.

 

Az idén 20 magyar bortermelő állít ki és kóstoltatja nedűit, de a közös standon kívül jelen lesz még néhány hazai nagyágyú is, elsősorban Tokajból. Kilenc szemináriumon lesz szó magyar borokról, illetve számos szakmai tanácskozáson vesznek részt a hazai borászok. A bor fontos része a magyar gasztronómiának és vonzereje a turizmusnak is, ezért is kezelik kiemelten az idei düsseldorfi részvételt.

Több mint 55 ezer látogatót várnak idén a ProWein-ra. Ezen a három napon Düsseldorf a borok lázában ég majd: minden hotelben és étteremben partikat, kóstolókat, borvacsorákat szerveznek. A kiállításon pedig se szeri, se száma nem lesz a különféle trade show-knak és tájékoztatóknak.