Magyar borokat kínál rendezvényein a soros litván EU elnökség

 2013. szeptember 10. 16:29

Magyar borokat kínál az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Litvánia az elnökségi rendezvények résztvevőinek - közölte Pecze Zoltán, Magyarország vilniusi nagykövete hétfőn az MTI-vel.

A magyar Külügyminisztérium és a vilniusi nagykövetség jóvoltából az elnökség által rendezett informális miniszteri találkozók alkalmával kerül magyar bor is a vendégek asztalára.

A borokat felvonultató válogatásban szerepel a többi között a királyleányka, a furmint, az egri bikavér, valamint tokaji borkülönlegesség és egy pezsgő is.

 

A borokat eddig a védelmi miniszterek, a külügyminiszterek és a mezőgazdasági miniszterek kóstolhatták meg, novemberben pedig szerepelnek a kohéziós politikáért felelős miniszterek, valamint a Keleti Partnerségi csúcstalálkozón résztvevő állam- és kormányfők ülésén.

A közlemény szerint az elnökségi magyar borválogatás a két ország közötti hagyományosan kiváló, történelmi távlatokra visszatekintő politikai és kulturális kapcsolatok eredménye és azokat idézi fel. Köszönhetően a Jagelló dinasztiának, Hedvig királynőnek és Báthory Istvánnak, a zene és a költészet mellett a kiváló minőségű magyar bor is ismert volt a vilniusi nagyfejedelmi udvarban, amiről 1545-ből keltezett első írásos emlékek tanúskodnak. A magyar bor jó híre napjainkban is tovább él Litvániában - emlékeztetet a közleményében a nagykövet.