Magyar élelmiszereket népszerűsít a Magyar Turizmus Zrt. Kamrapolc-programja

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2014. december 15. 16:15

Az NGM, a Földművelésügyi Minisztérium, az MT Zrt., valamint a Magyar Ízek Alapítvány közös sajtótájékoztatón mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. új szakmai programját, amelynek célja a kiváló minőségű hazai agrártermékek minél szélesebb körben ismertté tétele.

Glattfelder Béla, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkára és Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár (FM) társaságában dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Magyar Ízek Karácsonyi Vásárán jelentette be a KAMRAPOLC program indulását. A Magyar Turizmus Zrt. az ország bármely területéről olyan partnerek, kis- és középvállalkozások, illetve őstermelők jelentkezését várja, akik szeretnének hozzájárulni a kezdeményezés sikeréhez.

 

A Magyar Turizmus Zrt. programja egyedülálló szakmai és civil összefogás jegyében született. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló kezdeményezés célja, hogy a kiváló magyar élelmiszertermékek a világ minden pontján ismertté váljanak. A Magyar Turizmus Zrt. biztosítja a program elindítását, koordinációját, a csatlakozás lehetőségét, a partnerek összekötését, a működés jogi hátterét, az egységes megjelenést, a program lakossági és szakmai népszerűsítését, valamint külföldi promócióját egyaránt. A cél nemcsak az, hogy a magyar élelmiszerek könnyen elérhetőek legyenek a külföldi és belföldi vendégek számára, hanem azokat is segíteni kívánják, akik megtermelik, feldolgozzák és értékesítik a termékeket: a KAMRAPOLC program küldetése a szektorban tevékenykedő kis- és középvállalkozások támogatása, piacra segítése egyaránt.

Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szakvezetés célja, hogy a helyi sajátos ízek, specialitások ne vesszenek el, hanem foglalják el méltó helyüket a magyar turisztikai palettán. Kiemelte: az elmúlt időszak turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően 35%-kal több vendég érkezik hozzánk, mint 2010-ben, és ez a mutató év végéig várhatóan eléri az 50%-ot. Budapest karácsonyi vásárai és minőségi magyar élelmiszerkínálata szervesen hozzájárul ahhoz, hogy idén a főváros szállodái az ünnepek alatt telt házzal üzemelnek.

Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta: az agrárium, az élelmiszeripar, a gasztronómia és a turizmus egymástól elválaszthatatlanok. A kormány különös figyelemmel kezeli a hungarikumok kérdését, amelyek között élelmiszereink kiemelt helyet foglalnak el. A hungarikumok és kiemelkedő nemzeti értékeink összegyűjtése nem csupán hagyományaink megőrzése miatt fontos. Nemzetstratégiai cél, hogy konkrét külgazdasági, turisztikai haszonnal és kultúrdiplomáciai előnyökkel is járjon ezen kiválóságok megismertetése a nagyközönséggel, például a KAMRAPOLC program segítségével.

 

Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója programnyitó beszédében rámutatott: a Magyar Turizmus Zrt. a most elindított KAMRAPOLC programmal egy olyan, szinte példa nélkül álló közösségi összefogást valósít meg, amely valamennyi résztvevő agrárpiaci szereplő közös érdekét szolgálja. Kiemelte: küldetésének tekinti, hogy a hazai és külföldi fogyasztók is széleskörűen megismerhessék azokat a párjukat ritkító minőségi termékeket, amelyeket évszázados hagyományok formáltak országszerte. A programhoz csatlakozó turisztikai szolgáltatói terekben (például Tourinform irodákban, szállodákban, ajándékboltokban) egységes és vonzó megjelenésű KAMRAPOLCok kapnak helyet, amelyeken kiváló minőségű magyar ajándéktermékeket találhatnak az érdeklődők. Az MT Zrt. városi és vidéki KAMRAPOLCokat indít el, amelyek kínálatukban némiképp eltérnek egymástól. A forgalmasabb nemzetközi turisztikai célpontok, főként nagyvárosok KAMRAPOLCait a külföldön is ismert hazai termékekkel, elsősorban a hungarikumokkal kívánják megtölteni azzal a céllal, hogy a látogatók megízleljék, hazavigyék, ismerőseiknek, szeretteiknek ajándékozzák őket. A vidéki KAMRAPOLCokon a tájegységre kifejezetten jellemző, a közelből származó helyi agrár- és kézműves termékeket vonultatnak fel.

Lipcsey György, az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese elmondta: a Magyar Turizmus Zrt. nem hagyja magukra a mikro- és kisvállalkozásokat, amelyeknek méretükből és termelési kapacitásukból adódóan jelenleg értékesítési nehézségekkel kell szembenézniük. A KAMRAPOLC program szervezői a partnerség jegyében folyamatosan várják a termelői visszajelzéseket. Horváth Gergely, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese rámutatott: a helyi gasztronómiai élmények keresése egyre nagyobb arányban szerepel az utazási motivációk között, és ennek a folyamatnak a további erősödése várható.

A KAMRAPOLC program elsőként a Magyar Ízek Vásárán jelent meg, amely a Belváros szívében több mint 60 hazai és határon túli termelő kézműves termékeit teszi elérhetővé a látogatók számára. Lehetőség van a KAMRAPOLC program véleményezésére is: a vásár területén álló KAMRAPOLC sátorban két héten keresztül folyamatosan, illetve 2015. január 5-ig online is kitölthetőek a kérdőívek.

A KAMRAPOLC tájékoztató kiadványa letölthető a http://szakmai.itthon.hu weboldalról.