Májusban is népszerű volt a SZÉP Kártya

 2014. július 10. 17:25

Májusban is nőtt a vendégéjszakák száma és a szállásdíj-bevétel szálláshelyeken. A Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is hangsúlyozza, hogy a belföldi turizmus motorja a SZÉP Kártya, amelynek kereskedelmi szálláshelyi felhasználása májusban 58%-kal nőtt tavalyhoz képest.

A tárca véleménye szerint a 2012-ben utalt SZÉP Kártya összegek május végi felhasználási határideje elérte a kívánt célt, sikerült jelentősen növelni a tavaszi szezon belföldi turisztikai költését, ezzel is enyhítve a magyar turizmusra még mindig jellemző erős szezonalitást.

Idén január és május között a kereskedelmi szálláshelyek 5,24 milliárd forint értékben fogadtak el pihenőkártyát, ami 35%-os növekedés az előző évhez képest, ezen belül májusban a felhasználás növekedése közel 60%-os volt. Ezzel együtt továbbra is igaz, hogy idén a belföldi turizmusból származó bevételek növekedését nem pusztán a SZÉP Kártya költés emelkedése adja, a magyar vendégek a fizetésükből is többet költenek hazai utazásra, mint tavaly.

A külföldi vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma ugyan néhány százalékkal csökkent tavalyhoz képest, de eközben a tőlük származó bevétel 6,9%-kal nőtt. A beutazás enyhe csökkenése mögött két tényező állhat: egyrészt a pünkösdi hosszúhétvége tavaly májusra esett, míg idén június elején volt, másrészt a tavalyi bázis nagyon magas, 2013 májusában a külföldi vendégéjszakák száma 16,4%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár az eredményeket értékelve úgy látja, hogy a beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset és általában az előzetesen vártnál jóval többet nyújtani a látogatóknak. A belföldi turizmus kapcsán kiemelte, hogy a SZÉP Kártya összegek tudatosan kiválasztott, előszezon végi lejárati határideje a tárca szándékainak megfelelően látványosan segítette a tavaszi belföldi forgalmat, ezen keresztül a szezonalitás csökkentését, illetve a vidéki gazdaság erősítését, a vállalkozások versenyképességének növelését