Makulátlan szobák és tökéletes vendéglátás: ma már ennél több is kell

 2013. október 25. 10:38

A szállodaipart – ugyanúgy, mint számos más iparágat is – az elmúlt évtizedben megváltoztatta az informatika.

Ma már szinte mindegy, hogy egy több száz szobás luxus hotelről, vagy éppen egy vidéki panzióról van szó, a működés, az üzleti sikerek jó része kapcsolatban van az informatikával, az internettel, a digitális világgal. A legjobbak ezen a területen is lépést tartanak.

Dr. Deák Imre, a Danubius Hotels vezérigazgatója, az Invitel régi ügyfeleként az informatika és kommunikáció terén – csakúgy mint a szálloda üzemeltetésben – a sikert elsősorban a kiszámítható minőségben látja.
„A szállodaiparban véleményem szerint a siker egyik kulcsa az állandó, standardizálhatóan magas minőség. Mindenhol, mindig, minden vendéget ugyanolyan színvonalon kell kiszolgálnunk. Ebben a kulcs-beszállítóinknak óriási a felelőssége, a listán pedig az elsők között szerepel ma már az informatika. Ha ők nem megfelelően végzik a munkájukat, azt végső soron a vendég érzi meg. Ő lesz csalódott, ha szakadozik a WiFi, vagy éppen sokat kell várni a recepción, mert lassú az ügyviteli rendszer. Éppen ezért fordítunk rendkívüli figyelmet arra, hogy ezen a területen is a legjobbakkal dolgozzunk" – mondta el a szakember. Majd hozzátette, a közeljövőben számos innovatív infokommunikációs megoldás bevezetését tervezik.

Az Invitel – Magyarország egyik legtapasztaltabb informatikai szolgáltatója – több hazai szállodaipari óriás partnereként úgy látja, az IT ma már megkerülhetetlen kérdés. „A technológiai piacon dolgozva testközelből látjuk, hogy milyen elképesztő iramban fejlődik a világ az alkalmazott üzleti informatikai megoldások terén a szállodaiparban. Nemcsak a rendkívül biztonságos és óriási kapacitást adó adatkapcsolatról, WiFi-ről vagy az ügyviteli szoftverekről van szó. Ugrásszerű fejlődést látunk az egyre interaktívabbá váló, a szobákban a televízió monitorokon keresztül elérhető internet vagy IPTV szolgáltatások, de ugyanígy a szállodai ügymenetben alkalmazott hálózati megoldások, a munkaállomások, számítógépek üzemeltetése, a virtualizált szerverparkok vagy éppen a felhőbe helyezett telefonhálózatok területén is" – mondta el Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.


A jövő egyik útja: beruházás nélküli IT fejlesztés

A válság nem könnyíti meg azoknak az intézményeknek a dolgát, akik hisznek az innovációban: egyre kevesebb a forrás a fejlesztésekre, beruházásokra. Az Invitel operatív főigazgatója szerint ilyen helyzetben sokat segíthet egy okos IT megoldás. Mártha Imre a szállodaiparban is az előfizethető informatikában látja a jövőt. „Ma már léteznek olyan megoldások, amelyek beruházás nélkül teszik lehetővé a fejlesztést. Például amikor egy szálloda nem vásárol saját szervereket, hanem bérli a „vasat" vagy a kapacitást egy megbízható szolgáltatónál. Így nemcsak a kezdeti tőke spórolható meg, de az üzemeltetés felelősségét és költségeit is átveszi a szolgáltató. Ugyanígy lehetőség van a teljes telefonhálózatot is az informatikai felhőbe elhelyezni. Elhagyhatóak a viszonylag bonyolult alközpontok, elég az IP telefonokat az internetre csatlakoztatni, és kész a rugalmas, költséghatékony hálózat" – összegezte.  Az Invitel jelenleg telekommunikációban és adatkapcsolatban segíti a Danubius Hotels működését. Az összes magyarországi szálloda IT biztonságát, tűzfal és spamszűrő hálózatát, zárt láncú adat és hang összeköttetését is a szolgáltató biztosítja, miközben a rendszerhez egy angliai tagintézmény is közvetlenül kapcsolódik.

Invitel: fókuszban a szállodaipar
-          Rendkívül magas sávszélességű, zárt, biztonságos adatkapcsolati megoldások
-          Hálózat üzemeltetés
-          IPTV szolgáltatás
-          WiFi rendszerek kiépítése és üzemeltetése
-          Informatikai hálózatok teljes körű működtetése: pc, nyomtató és hálózati eszközök üzemeltetése
-          Előfizethető szerver szolgáltatások: bérelhető-, virtualizált- és felhőszerverek (InviCloud)
-          IP Center: felhőbe helyezett telefonalközpont szolgáltatás
-          Teljes körű telekommunikációs megoldások
-          Vékonykliens megoldások
-          Call Center szolgáltatás