Március 14-én nyit a Pesti Vigadó

 2014. március 11. 12:10

A hét minden napján, néha egyszerre három-négy programmal várja majd a látogatókat a pénteken ismét megnyíló Pesti Vigadó - mondta el az MTI-nek az épületet tulajdonló Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke.

Fekete György emlékeztetett arra, hogy a tíz éven át tartó felújítás során a beruházó nem az MMA volt, az utóbbi két esztendőben azonban már az akadémiának is "komoly behatása" volt a munkálatokra. A felújítás nehézségét elsősorban az jelentette, hogy bizonyos terekben nem maradtak a rekonstruáláshoz szükséges nyomok; ezeken a részeken - a múlt tiszteletben tartásával - a 21. század is beköltözött az enteriőrökbe - árulta el az MMA elnöke.

A Vigadó az üzemeltetés szempontjából két részre tagolódik, saját céljaira az MMA a kisebbik részt használja majd. A nagy előcsarnok melletti előtérben kap helyet az úgynevezett zsibongó, abból nyílik az akadémikusok műveinek könyvtára és adattára, ezek a külsősök számára is látogathatók lesznek. Ehhez csatlakozik a földszinten és az alagsorban kialakított, két szintes Vigadó Galéria és az akadémia rendelkezésére áll az épületben egy 130-140 fős kongresszusi terem, a protokoll vendégek fogadására szolgáló elnöki tanácsterem, továbbá 8-10 iroda a ház üzemeltetését végző személyzet számára - közölte az elnök.

 

Fekete György elmondása szerint a Vigadó központi előcsarnoka, koncertterme és az ahhoz csatlakozó kiállítási terek, valamint az ötödik és hatodik emeleten kialakított, 1200 négyzetméteres, új kiállítási szintek nem közvetlenül az akadémikusok műveinek bemutatását szolgálják csak, hanem bérleti díjért külső művészeti programokat fogadnak majd be. Ezeknek a tereknek a bérleti díja hozzájárul majd a Vigadó üzemeltetési költségeihez, csakúgy, mint a szeptemberben átadandó színházterem és étterem - tette hozzá.
Fekete György kiemelte: a Vigadó összesen mintegy 3500 négyzetméternyi, azaz műcsarnoknyi kiállítótérrel rendelkezik. Az 5-6. emeleti galéria vasárnap Makovecz Imrének, a Magyar Művészeti Akadémia néhai alapítójának és örökös tiszteleti elnökének tárlatával, míg a Vigadó Galéria március 28-án Schrammel Imre kerámiaművész kiállításával nyílik meg.

Az emeleti kiállítótér a Makovecz-tárlat után Somogyi Győző életmű-kiállításának ad otthont, majd decemberben az I. világháborús centenáriumi rendezvények sorához csatlakozik az MMA, a képzőművészeti tagozat művészeinek anyagával emlékezik a száz évvel ezelőtti tragikus eseményekre.
A Vigadó Galériában Schrammel Imre tárlatát követően Molnár Edit fotóművész, majd Finta József építész munkái lesznek láthatók, az év végén pedig négy ötvösművész mutatkozik be közösen.
"Az év 365 napján nyitva leszünk, akadnak olyan napok, mikor négy-ötféle művészeti tevékenységnek ad otthont a Vigadó. Ez a koncepció is tükrözi az MMA művészetköziségét, itt ugyanis nincsenek kiemelt műfajok, az MMA nyolc művészeti ág egységes szervezete" - hangsúlyozta az akadémia vezetője.

Fekete György az immár szintén az MMA-hoz tartozó Műcsarnok kiállítási programjáról is szólt. Mint kiemelte, "menet közben" veszik át az intézményt: az első és az utolsó negyedév programjához az akadémia nem nyúlt, az év közepén pedig az első Építészeti Nemzeti Szalonnak ad otthont a Műcsarnok.
A május 30-tól szeptember 14-ig terjedő időszak az egyes művészeti ágak hazai eredményeinek átfogó bemutatását célzó szalonoké lesz a Műcsarnokban ezután, jövőre a képzőművészeti, 2016-ban az iparművészeti, rá egy évre a fotóművészeti nemzeti szalon kap ott helyet.

Az MMA elnökének beszámolója szerint az Építészeti Nemzeti Szalon betölti majd a Műcsarnok összes kiállítóterét, költségeit az MMA fedezi. A kiállítás keresztmetszetet ad a középületekről, a szakrális, a belső- és tájépítészetről, a műemlékvédelemről, valamint a nemrég befejeződött vagy jelenleg zajló nagy építészeti projektekről, például a Zeneakadémia, a Kossuth tér vagy a Várbazár felújításáról.
A Műcsarnok apszisában egy amfiteátrum létesül, ahol a tervek szerint a jelenkori építészet problémáiról szóló konferenciák kapcsolódnak majd a nemzeti szalonhoz, amelynek kurátora Szegő György építész, a Régi-Új Magyar Építőművészet című folyóirat főszerkesztője lesz.

Mint az MMA elnöke megjegyezte, a jövőben a Műcsarnok tárlatai legalább felének magyar kiállításnak kell lennie, hiszen az intézmény a magyar képzőművészet bemutatására jött létre. "Azoknak a jelentős művészeti teljesítményeknek, amelyeknek Európából vagy akár máshonnan ide kell jönniük, az ország kulturális stratégiája szempontjából fontosak, azoknak ezután is a Műcsarnokban a helyük" - tette hozzá Fekete György.