Március végéig lehet benyújtani a bértámogatási kérelmeket az ehavi bérekre

Forrás: MTI

 2021. március 08. 14:56

Már a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon, a bértámogatást március 31-ig igényelhetik.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy az ágazati bértámogatás a járványhelyzetben működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja.

A program indulása óta a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők helyzetét javította munkavállalóik megtartása érdekében. A kormány a március 8-tól bezárásra kényszerülő szektorokra is kiterjeszti a támogatást, ezzel további mintegy 100 ezer ember munkahelyének megvédését segítve – közölte.

A program keretében a támogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251 100 forint. A munkaadó vállalja, hogy a munkavállaló részére munkabért fizet, és a munkaviszonyt április 30-ig felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg.

Bodó Sándor emlékeztetett arra, hogy a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok előleg formájában utalják.

penz_123rf

A program keretében a támogatás mértéke a bruttó bér 50 százaléka, de legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 150 százaléka, azaz havi bruttó 251 100 forint

Fotó: 123rf.com

A vállalkozásoknak eddig mintegy 45 milliárd forintot fizettek ki, a program közel 115 ezer munkahely megtartását teheti lehetővé.

A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található – közölte az ITM államtitkára.