Még erősebb összefogás Budapest turizmusáért

Forrás: turizmus.com

 2015. december 10. 20:58

Közös évértékelő rendezvényre invitálta szakmai partnereit a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az eseménynek Budapest egyik arcát jól reprezentáló, emblematikus helyszín, az Orfeum adott otthont.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes beszédében kiemelte: mozgalmas év áll a főváros mögött, számos fejlesztés valósult meg ebben az évben, melyek egyszerre szolgálták a turistákat és az itt élőket. A cél valamennyi beruházással az volt, hogy jobb és élhetőbb hely legyen Budapest.

 

A fejlesztések között kiemelte többek között a BKK modernizációs törekvéseit például az új buszokkal, a jegyautomatákkal és az információs rendszerrel, illetve azokat az intenzív fürdőfejlesztéseket, amelyek a közeljövőben megvalósulnak. Ilyen például a Paskál, a Csillaghegyi strandfürdő és a Gellért rekonstrukciója, vagy a Palatinus műemléki helyreállítása, korszerűsítése, egész évben látogathatóvá tétele. A belvárosban és a rakpartokon is több infrastrukturális fejlesztés kezdődött meg és folytatódik a következő években, illetve fontos beruházás llesz a Fővárosi Állat- és Növénykerthez kapcsolódó Biodom.

Idén megkezdte működését a Budapesti Városarculati Kft. is, melynek fő feladata az arculat, a városmárka, a szlogen kidolgozása.

Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára beszédében a turizmus teljesítményét méltatta, kiemelve, hogy az iparág növekedése már ötödik éve töretlen, és idén újra rekordév várható, meghaladva ezzel az átlagos uniós növekedési ütemet.

 

Ennek a fejlődésnek további lendületet adhat a 2018-ra tervezett kongresszusi központ, melynek Finta Studio által elkészített tervei 99 százalékos elégedettséget értek el a véleményező szakmai szervezetek között is. Hasonlóan fontos lesz az uniós források ésszerű felhasználása, 2014–2020 között mintegy 300 milliárd forint jut majd turizmusra, ebből idén 4 kiírás jelent meg 50 milliárd forint értékben.

Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője azt emelte ki, hogy Budapest mindenkié, és fontos figyelni az eredményeket, nem elbízni magunkat, felvenni a versenyt, együtt gondolkodni és rugalmasan reagálni az elvárásokra.

 

Az eseményen kiemelték: 2016-ban Budapest lesz a hazai díszvendége az Utazás kiállításnak, a külföldi díszvendég Kína, illetve a kulturális díszvendég Brazília mellett.

 

AZ Orfeumban megtartott szakmai évértékelő és fogadás után kötetlen hangulatban folytatódott a szakmai véleménycsere és networking, a BudapesT-Day-re a szakma minden területéről érkeztek vendégek.