Megjelent a borkiválóságok könyve

Forrás: MTI

 2015. december 16. 14:52

Ez a kötet az ötödik, amelyben közzéteszik az érdeklődők számára a magyar borkiválóságokat. A kiadvány nemcsak magyar nyelven, hanem angolul is tartalmaz információkat.

A magyar borok minősége egyre javul és ezt külföldön is elismerik – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a borkiválóságok 2015-ös könyvének bemutatóján. Közölte, idén várhatóan Magyarország ismét nettó borexportőrré válik a most rendelkezésre álló adatok alapján.

Elmondta, a magyar borászok közül egyre többen érdeklődnek a borkiválósági program iránt, amit az is mutat, hogy a fehérborokat bemutató most megjelent kötetben több mint 250 tétel szerepel. A könyvbe 544 tételt jelöltek és ebből a bírálók 265-öt választottak ki: a tételek közül 219 háromcsillagos, 41 négycsillagos, míg 5 ötcsillagos kategória besorolást kapott.

Ez a kötet az ötödik, amelyben közzéteszik az érdeklődők számára a magyar borkiválóságokat. A mostani harmadik, fehérborokat tartalmazó kötet – eddig két vörösborokat bemutató könyv jelent meg – nemcsak magyar nyelven, hanem angolul is tartalmaz információkat, és már az interneten is elérhető lesz. Az idei borkiválóságok könyve az első, amely a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa finanszírozásában kerül a nagyközönség elé.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke nagy eredménynek tartja, hogy egyre több borász és pincészet ismeri fel annak az ingyen marketingnek a lehetőségét, amelyet a borkiválóságok könyvében való megjelenés jelent. Ezeket a köteteket ugyanis elsősorban kiállításokon és más nagy rendezvényeken terjesztik.