Megjelent a tender az új Budapesti Konferencia Központ tervezésére

Forrás: MTI

 2014. október 28. 18:31

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a Budapest IX. kerületében, a Lechner Ödön fasorban felépülő új Budapesti Konferencia Központ tervezésére - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Fürjes Balázs, kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos június közepén nyilatkozta azt, hogy négy éven belül megépülhet Budapesten egy 4-5 ezer fő befogadására alkalmas új kongresszusi központ. A beruházás költsége a tervek ismeretében lesz majd meghatározható, a finanszírozásról ezt követően intézkednek. Jelezte, hogy hazai és uniós források is szóba jöhetnek.

(A kép csak illusztráció)

Fürjes Balázs emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2014 tavaszán bejelentette: kormánydöntés értelmében felépül egy új budapesti kongresszusi központ. A magyar állam 2014 elején vásárolta meg a Trigránit cégcsoporttól a Millenniumi Városrészben, a Művészetek Palotája mellett található közel 13 ezer négyzetméteres területet, ahol a konferenciaközpont megépül.

A mostani tender ajánlattevőjének el kell végeznie a szükséges talajvizsgálatokat, majd koncepciótervet, engedélyezési tervet és építési kiviteli tervet kell készítenie.

Az objektumban helyet kap egy olyan nagyterem, amelynek a befogadása kongresszusi célra 4-5 ezer, míg kulturális célra 3-4 ezer fő. A két nagy szekcióterem befogadóképessége egyenként 1200-1500 fő. Ezen felül lesz az épületben több kisebb szekcióterem, amelyek befogadóképessége 50-200 fő, úgy hogy összesen 2 ezer ember férjen be ezekbe. A kiállítási tér alapterülete 6-8 ezer négyzetméter lesz, a mélygarázsban pedig 450 autónak kell helyet biztosítani.

A tervezésre - a szerződéskötéstől számítva - 30 hónapot ad az ajánlatkérő.
Az ajánlattevőnek az elmúlt hat évből több referenciát kell felmutatnia. Így terveznie kellett legalább három olyan - azóta felépült - épületet, amelyek egyenként minimum 2 ezer főt tudnak befogadni, és az össz-alapterületük eléri a 10 ezer négyzetmétert. Egy másik referencia - szintén az elmúlt 6 évből - egy olyan 2500 főt befogadó épület koncepcióterve, amelynek nem kellett megépülnie.

Az ajánlattételi határidő december 12. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az értékelésnél túlsúlyos a tervezési díj.