Megkezdődik a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély felújítása

Forrás: MTI

 2014. március 20. 14:11

Megkezdődhet a budapesti Klebelsberg-kastély felújítása, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár jelenlétében csütörtökön letették a pesthidegkúti intézmény rekonstrukcióját szolgáló beruházás alapkövét.

Varga Mihály tájékoztatása szerint Klebelsberg Kuno volt kultuszminiszter 1923-ben vásárolta meg a kastélyt, amelyet saját elképzelései szerint épített át. Az intézmény az 1949-es államosítást követően volt üdülő, iskola és kórház is, majd a rendszerváltáskor meggondolatlanul privatizálták - fejtette ki, hozzátéve: az állami vagyonkezelő 2008-ban vásárolta vissza az épületet, azonban azóta továbbra is üresen és romosan állt.

A miniszter tájékoztatása szerint a kastélyt 700 millió forintos állami támogatással újítják fel, ezt követően pedig oktatási, kulturális célokat szolgál majd.