Megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény

Forrás: MTI

 2015. április 06. 12:58

A Siófokról Balatonfüredre érkező első hajó fogadásával megkezdődött a 169. balatoni hajózási idény szombaton. A főszezon kezdetéig, július 11-ig fokozatosan huszonkét kikötő és huszonnégy hajó áll szolgálatba a Balatonon.

Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója közölte: a húsvéti hétvégén nem csak a menetrend szerinti, hanem a sétahajózás is megindult a Balatonon, Keszthelyen például négy sétahajójárat is várta az utasokat. Kiemelte, a főszezon kezdetére a Siófok katamarán felújítva állt szolgálatba: ez lesz Magyarország első teljesen akadálymentesített hajója, a két fedélzeti szint között lépcsőlift segíti a kerekes székes utasokat.

Szólt arról is, hogy a kikötők a fonyódi vitorláskikötő kivételével készen állnak a szezonra. Hozzátette, Fonyódon három héttel később, április 21-én indul a szezon, mert az ottani kikötő húsz vitorláshellyel bővült, amelyeket ősszel további negyven új hajóhely követ.

 

Balassa Balázs Szigliget polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke nagy lehetőségnek nevezte a személy- és sétahajózást arra, hogy a Balaton-parti települések megismerjék egymás értékeit, milyen szolgáltatásokat kínálnak a látogatóknak, mert így tudják erősíteni egymást, a "balatoni öntudatot".

A szövetség elnöke rámutatott: a mostani fejlesztési időszakban több száz milliárd forint érkezhet a Balatonhoz, ezért fontos, hogy a régió települései együtt tudjanak gondolkodni és közösen döntsenek arról, a Balaton szempontjából mely fejlesztéseket kell erősíteni.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere kijelentette, bár hagyományosan a húsvéti hétvégén indul meg a balatoni hajós szezon, a tó és vidéke januártól decemberig olyan látnivalókat, olyan értékeket tud felvillantani, amelyek minden évszakban más és más élményeket nyújtanak az ott élőknek és az oda látogatóknak.

A polgármester beszélt 1846-ról, amikor ténylegesen megindult a balatoni gőzhajózás és Széchenyi István vezetésével vízre bocsátották a Kisfaludy gőzöst. Kitért arra, hogy az iparszerű hajózás megteremtése Keszthelyhez és Festetics Pálhoz köthető, aki vitorlásokat, szállítóhajókat kezdett gyártani a Balatonra. Elmondta, hogy Balatonfüred volt az első igazi, modern, európai ismeretekkel felvértezett hajógyártás otthona, ahol az 1800-as években Angliából idetelepült Richard Young kezdett vitorlásokat gyártani.

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere fontosnak nevezte, hogy a Balaton térsége az ott élők számára biztos megélhetést nyújtson. Ehhez az odaérkező tízezrek barátságos fogadását lehetővé tevő sokszínű turisztikai szolgáltatások, egész évben munkát adó munkahelyek kellenek - tette hozzá. Lengyel Róbert az eseményen egy 1809-ben nyomtatott eredeti, a Balatoni Gőzhajózási Részvénytársaság részére kiállított 200 forint névértékű részvényt adott át balatonfüredi polgármestertársának.

Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere hangsúlyozta, azok a települések is profitálhatnak a balatoni hajózás működéséből, amelyek nem rendelkeznek saját kikötővel. Szerinte az ilyen településeken élők is tudnak vendégeiknek olyan úti célokat, útvonalakat javasolni, ahová a balatoni hajósok biztonságban elviszik őket.

Az évad első, a hagyományok szerint Siófokról, a déli parti települések küldöttségeivel induló hajóját a balatonfüredi kikötőben a helyi fúvószenekar és néptánccsoport, valamint a siófoki férfi dalkör műsorával fogadták.