Megkezdődött a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékév

Forrás: MTI

 2016. január 11. 14:18

Megkezdődött a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév, melyen Zrínyi Miklós várkapitány és serege hősies helytállásának 450. évfordulójára emlékeznek.

"A bátorság, a valami mellett való kiállás olyan egyetemes értékek, amelyeket mindenkinek tisztelnie kell. A kései utódokra vár, hogy a 21. század eszközeivel idézzék fel a múltat, úgy, hogy abból a magyar, a horvát és a török nép egyaránt okuljon" – fogalmazott az emlékév céljáról Hóvári János a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke az emlékévről rendezett sajtótájékoztatón.

Gordan Grlic-Radman, Horvátország budapesti nagykövete szerint Zrínyi Miklós bátorságból, kitartásból, becsületből, szorgalomból és tisztességből állít példát a fiataloknak. A diplomata kiemelte, hogy a horvát államfő Áder János felkérésére vállalta el az emlékév fővédnöki tisztségét, és a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia szintén életre hívott egy emlékév-bizottságot.

Az emlékév során a középkort idéző számos színes, érdekes programmal várják a látogatókat. A rendezvények sorát február 13-án, Szigetvár török alóli felszabadulásának ünnepén történészkonferencia, irodalmi vetélkedő, viselettörténeti bemutató, gasztronómiai és zenei est nyitja meg. A nagykövet reményét fejezte ki, hogy a programsorozat keretében ismét láthatja a magyar közönség Ivan Zajc Zrínyi című operáját. Az emlékév alkalmából magyar-horvát koprodukcióban dokumentumfilm készül, amelyet a tervek szerint az év végén mutatnak be.

A tervek szerint szeptember 7-én, a szigetvári vár ostromának 450. évfordulóján egyszerre látogat a városba Áder János magyar, Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő.

Vass Péter, Szigetvár polgármestere kiemelte, hogy a programsorozat feltételei "szellemileg adottak", megvalósításukhoz az is szükséges, hogy a kormány pénzügyi forrásokat is a város rendelkezésére bocsásson. Szólt arról, hogy az emlékévhez kapcsolódva a várban Zrínyi-emléktermet alakítanak ki, felújítják a belső utakat, a közvilágítást és a kamerarendszert, illetve befejezik a tíz éve elkezdett szállodát és wellnessközpontot.