Megkoszorúzták a Gundel János-emléktáblát

Forrás: turizmus.com

 2020. március 04. 15:47

Koszorúzási ünnepséget tartottak Gundel János születésnapjára emlékezve a 2016. júniusában felavatott Gundel János emléktáblánál Budapesten, az Akadémia utcában.

A szűk körű, csendes megemlékezésen beszédet mondott Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) elnöke, aki kiemelte, hogy az Ipartestület a hagyományok ápolását mindig is fontos feladatának tartotta, különös tekintettel Gundel Jánosra, aki a Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának – az MVI elődjének –35 éven keresztül volt az elnöke, majd később örökös díszelnöke volt.

Az eseményen a Gundel család, a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola képviselői is részt vettek – áll az MVI közleményében.

A koszorúzás résztvevői az emléktábla előtt

Fotó: MVI

A 2017 decemberében elhunyt Jakabffy Lászlóról is megemlékeztek a jelenlévők, akinek oroszlánrésze volt az emléktábla felállításában. Az Ipartestület könyvet adott ki rá való emlékezéssel „Az Ízvezető – A Jakabffy iskola – avagy élet- és ételtörténet" címmel, melynek sajtótájékoztatóját március 6-án tartják a múzeumban.

A koszorúzási ünnepségen a Gundel család részéről Gundel János, a BGE professzora rövid visszatekintésben méltatta a világhírű Gundel vendéglős dinasztia megalapítóját, megköszönte az MVI-nek, hogy évente megszervezik ezt a kis visszaemlékezést, majd megkoszorúzták az emléktáblát.