Megnézhetjük, milyen volt a tatai Angolpark kétszáz éve

Forrás: MTI

 2015. augusztus 13. 16:45

Tatán befejeződött a Cseke-tó melletti 25 hektáros Angolpark felújításának második üteme, a parkot egy 1823-as helyszínrajz alapján eredeti állapotában állították helyre.

A mintegy 250 millió forint uniós pályázati támogatás felhasználásával megújították faállományt, korhű módon helyreállították a park műromjait és több épületét. Megvalósult a kastély melletti, egykor nyári konyhának épült ingatlan műemléki rekonstrukciója. Az 1803-ban emelt épület egyik oldala vakolatlan mészkőfal. Az anyagban látszanak a földtörténeti negyedkor tengereiben egykor élt növényzet szármaradványai. A szokatlan anyagválasztás a parkban több helyütt előfordul, hozzájárul a műemlékegyüttes romantikus hangulatához.

Fotó: Tata és Környéke Turisztikai Egyesület


Mivel a térségben újrafakadtak a bányaművelés miatt korábban elapadt források, a parkban ismét kialakították a Tükör forrás által táplált tó medrét, valamint biztosították a Pálmaház melletti kisebb tó természetes vízutánpótlását.

Az Angolpark rehabilitációjának korábbi ütemében 525 millió forintos ráfordítással 1700 férőhelyes nézőtérrel rendelkező szabadtéri színpadot hoztak létre, valamint felújították az Esterházy család által 1784-ben építtetett copf stílusú kerti lakot. Az épület földszintjén a Herendi Porcelánmanufaktúra kétszáz évet átfogó alkotásaiból nyílt állandó kiállítás, mivel a porcelánt előállító Farkasházy Fischer Mór Tatán alapította meg manufaktúráját. Az emeleten az angol mintájú kertépítészet európai és magyar példáit, valamint a tatai Angolpark történetét mutatják be tablókon és videókon. Magyarország első, angol mintára készült, nagy kiterjedésű parkját 1783-ban alakította ki az Esterházy család birtokán Böhm Ferenc uradalmi mérnök.