Megnyílt a Construma 2015 építőipari szakkiállítás

Forrás: MTI

 2015. április 15. 13:39

Megnyílt a Construma 2015 építőipari szakkiállítás a Hungexpo vásárközpontban szerdán Budapesten. A régió legnagyobb, összesen hat kiállításból álló otthonteremtési és építőipari rendezvénye szerdától vasárnapig több mint 18 ezer négyzetméteren várja a látogatókat.

Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a megnyitón tartott beszédében kiemelte: az új uniós pályázatok mielőbbi kiírásával szeretnék előmozdítani, hogy az építőipar rendelésállománya újra bővülni kezdjen. A pályázatok új eleme lesz, hogy a magánlakások felújításához is lehet majd támogatást kapni az európai uniós forrásokból. Közölte, hogy a kormány a következő években 700 ezer lakás felújítását tervezi, ez a munka nagyjából 40 ezer új munkahelyet teremtene az építőiparban. Így az új lakások építése, a középületek építése-felújítása mellett már a támogatott magánlakás-felújítások is hozzájárulhatnak az ágazat további bővüléséhez.

Megjegyezte, a legfrissebb, szerdán megjelent adatok szerint az építőipar teljesítménye 5,1 százalékkal nőtt idén februárban. Az egy évvel ezelőttihez képest, az ágazat bővülése 18 ezer új munkahelyet hozott létre. A kormány célja, hogy elősegítse az építőipar további bővülését és új munkahelyek létrejöttét - mondta és reményét fejezte ki, hogy a kiállítás hozzájárul a magyar építőipar versenyképességének erősítéséhez.

Ganczer Gábor, a rendező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy idén először hat kiállítás - Construma, Hungarotherm, Reneo, OtthonDesign, Construma Kert és a Lakásvásár - várja a látogatókat, rekord létszámú, összesen 550 kiállítóval. A kiállítók a világ 15 országából érkeztek, Algériától-Kínáig.

A megnyitót követően átadták a Construma díjakat, amit a Bramac Kft., az Ívcsarnok Építő és Kereskedelmi Kft., a Magyar Kéménygyártó Kft., a Mapei Kft., és a  Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. képviselője vehetett át. A kiállítás részletes programja a www.construma.hu oldalon olvasható.