Megszenvedik a hostelek a külföldi egyetemisták távolmaradását

Forrás: turizmus.com

 2021. március 09. 15:33

Visszaesett a Magyarországon tanuló Erasmus-ösztöndíjasok száma a koronavírus-járvány miatt, ezt pedig a főként külföldi hallgatókra specializálódott hostelek, magánkollégiumok üzemeltetői is a saját bőrükön érzik.

Az eduline.hu cikke szerint nagyjából 70 százalékos a külföldi hallgatók foglalásainak visszaesése a butikhotelt és hostelt működtető, valamint apartmanokat is kínáló Maverick Lodges-nál. A IX. kerületben, az egykori Tűzraktér helyén működő Dean’s College Hotel – ahol többféle szálláslehetőséget kínálnak az egyetemistáknak havi 320-680 euróért – pedig azt válaszolta, hogy az online oktatás miatt akadnak külföldi és magyar hallgatók is, akik a következő félévre csúsztatták a foglalásukat.

A Tempus Közalapítvány adatai szerint ebben a tanévben – február közepéig – mindössze 2449 Erasmus-ösztöndíjas érkezett az országba, szemben az előző évek 8800-9300 körüli létszámával.

Sok egyetemista a következő félévre csúsztatta a foglalást

Fotó: 123rf

Pedig az elmúlt években kis túlzással egész iparág épült a Magyarországon tanuló külföldi egyetemistákra, számos befektető a belvárosi, nagy alapterületű polgári lakásokból alakított ki 6-7 szobás „minikollégiumokat”, amelyeket magyar és külföldi hallgatóknak kínálnak havi 50-80 ezer forintért.

A külföldi hallgatók ügyeinek intézésére is számos cég szakosodott. Kimennek értük a reptérre, lakást vagy szobát keresnek nekik, városnézést szerveznek, ha szükséges, álláslehetőségeket is kínálnak nekik, sőt az egyik cég – alkalmazkodva a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorításokhoz – az újonnan, külföldről érkező egyetemistáknak „karanténszállást” is kínál reggelivel és ingyen wifivel.

A Tempus Közalapítvány 2020-as kutatásából kiderül: a Magyarországra érkező erasmusos hallgatók havonta átlagosan 315 ezer forintot költenek, ebből 225 ezer forint megy el többek között szállásra, élelmiszerre, higiéniás termékekre, 51 ezer forint pedig „turisztikai költség”, az erasmusosok ugyanis kifejezetten szeretnek utazni.

A tavaly publikált elemzés összesíti is a költéseket: e szerint a külföldi hallgatók és a hozzájuk érkező vendégek egy tanévben 180 milliárd forintot hagynak ott az egyetemeken, a különböző üzletekben, a főbérlőknél, a hostelekben, a vendéglátó- és szórakozóhelyeken.