Megugrottak a szállásfoglalások a hosszú hétvégékre

Forrás: MTI

 2016. március 10. 12:29

Biztatóan magasak a foglalási adatok a hosszú hétvégékre az egész ország területén, a szállodák jelentős része megtelt – mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Idén 3-4 százalékkal emelkedtek a forintban számított szálláshelyárak, növekedett a külföldi és a belföldi kereslet, az utóbbi 3 százalékkal. A szállodák a növekvő bevételeket a színvonal javítására, felújításra, valamint a nyári felkészülésre fordítják – nyilatkozta a szakmai szövetség elnöke szerdán az M1 csatornának.

Kiemelte, hogy a belföldi vendégek a vidéki három- és négycsillagos gyógy-, wellness- és kastélyszállodákat keresik leginkább. A szövetség szerint jó lenne az is, ha a vidékiek még inkább látogatnák Budapestet. Niklai Ákos biztatónak nevezte a foglalási adatokat a nyári vízparti üdüléseknél is, megjegyezve, hogy a belföldi turizmust segíti a Széchenyi Pihenőkártya.

Kitért arra, hogy a turizmus fejlesztése az elmúlt években sikeres volt, a szállodai kapacitás és a minőség növekedett, gazdag kulturális kínálat alakult ki. Nagyon várják a kongresszusi turizmus fejlesztését is, és remélik, hogy 2019-re megnyílik Budapesten az új 4500 férőhelyes kongresszusi központ.

A nemzeti idegenforgalmi ügynökség létrehozásával Niklai Ákos szerint a turisztikai fejlesztés koordináltabbá válhatna. A szakma fontosnak tartja, hogy marketingre, kommunikációra, azaz a vendégcsábításra több forrás jusson, az üzenetek koncentráltabbak legyenek – mutatott rá. A szakma javasolja a hatékonyabb kongresszusi iroda létesítését is, mert ha 2019-ben megnyílik az új kongresszusi központ, akkor már most „ki kellene menni a piacra", hiszen a világkongresszusokat négy-öt évvel korábban meghirdetik – jelezte az elnök.