Megújul a Magyar Sommelier Club

 2014. június 02. 21:05

Az 1992-ben alapított Magyar Sommelier Club vezetői tartottak hétfőn tájékoztatót a szervezet megújulásáról, frissülő ars poeticájáról, szélesedő feladatköréről.

Amint azt Kovács Gábor elnök hangsúlyozta, már két éve megtörténtek a szervezeti és a működési átalakulások, de most látták elérkezettnek az időt, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is beszámoljanak bővülő feladatkörükről. Legfontosabb céljuk az ételek-italok társításának megismertetése, elfogadtatása, illetve azok alkalmazása a napi étkezéseknél. Sajnos, Magyarországon csupán alig több mint tucatnyi vendéglátó helyen alkalmaznak fő állású sommeliert, akinek az a feladata, hogy a vendég által rendelt ételhez a hozzá illő italt kiválassza, legyen az aperitif, bor, sör, pezsgő, ásványvíz vagy kávé.

A rendezvényen a ma 26 tagot számláló klub többi vezetője, köztük Szikszai István és Tamás Zsolt is kifejtették véleményüket. Számos híres sommelier is megjelent, valamint meghívtak neves borászokat, akik a helyszínt adó Continental szálloda által prezentált kiváló menüsorhoz szolgáltatták az italokat.

Kovács Gábor elmondta, az is céljuk, hogy a nagyközönség számára – interneten elsősorban -  tanácsokat adjanak az étel-ital párosításhoz. Fontosnak tartják a közösségi média szerepét. Az Év Sommelierje cím oda ítélését is ők végzik, valamint képzéseket tartanak.

Ma körülbelül kétszázan mondhatják el magukról Magyarországon, hogy képzett sommelier-k. Egy részük más szervezet tagja, számosan közülük pedig nem vállalnak munkát egyik szövetségben sem, sőt, nem is szakmájuknak megfelelő beosztásban dolgoznak. Akik mégis, azoknak sem mindig könnyű szót érteni a séffel és az üzletvezetővel.