Megújult a berekfürdői strandfürdő

Forrás: turizmus.com

 2015. július 01. 11:58

Július első felében birtokba vehetik a látogatók a csaknem 600 millió forintból látványosan megújult Berekfürdői Termál- és Strandfürdő új létesítményeit.

Torkos György, a fürdőt üzemeltető, teljes egészében a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Berek-Víz kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a közelmúltban befejeződött, várhatóan több mint egy évtized alatt megtérülő fejlesztést nettó 582 millió forintból, az Európai Unió és a magyar állam 60 százalékos támogatásával valósították meg. A projekt önerejét 10 éves lejáratú hitelből finanszírozták. Számításaik szerint a beruházás mintegy 10-15 százalékos árbevétel- és 20-25 százalékos látogatószám-növekedést hozhat 2015-ben a tavalyi adatokhoz képest.

A beruházás részeként elkészült új, 500 négyzetméter vízfelületű ifjúsági élménymedencét már korábban átadták. Ennek köszönhetően az idén áprilisban és májusban a fürdő bruttó bevétele 13 százalékkal, a napi belépők száma pedig 23 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest.

 

Az igazgató jelezte: most zajlik az ugyancsak újonnan épült, fedett téli fürdő műszaki átadás-átvétele. Ezt a két korszerűsített gyógymedence mellett egy-egy új élmény- és gyermekmedencét, valamint szociális helyiségeket is magában foglaló egységet előreláthatólag július 10-éig ugyancsak megnyitják a nagyközönség előtt.

A látványos, igényesen munka eredményeként a főszezon legnagyobb forgalmú időszakától az eddigi 7 kültéri medence – köztük egy szabványos, 50 méteres, 8 pályás sportmedence – és 5 különböző hőfokú termálvizes, valamint egy nyári üzemű gyermekmedence mellett 2 megújult és 2 vadonatúj medencével várják a látogatókat.