Megújult a Fogadó a Táncoló Kecskékhez Galyatetőn

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

 2019. október 29. 18:15

Több hónapig tartó munkával kívül és belülről is teljesen megújult a Fogadó a Táncoló Kecskékhez elnevezésű vendéglátóhely Galyatetőn.

A Kisfaludy-program keretében közel 28 millió forint pályázati támogatást nyertek el a Magyar Turisztikai Ügynökség közreműködésével – tudtuk meg Kovács László egyéni vállalkozótól, aki immár egy évtizede bérli a fogadót hazánk legmagasabban fekvő településén, a Mátrában.

A fogadó tulajdonosa a támogatást további 20 millió forint önrésszel egészítette ki, és így összesen mintegy 50 millió forintos fejlesztést valósítottak meg Galyatetőn.

A XXI. századi igényeknek megfelelően korszerű, napelemes fűtési rendszert szereltek fel, szigetelték az épületet, továbbá új ajtókat és ablakokat is helyeztek el. Új burkolatot, valamint padlózatot kapott a fogadó és egy  parkolót is létesítettek.

A Fogadó a Táncoló Kecskékhez elnevezésű vendéglátóhely Galyatetőn

Fotó: turizmus.com / Mentusz Károly

A beruházás során a kétemeletes épületében tíz szobát újítottak fel. A földszinten kávézó és étterem várja vendégeket. Az időközben három csillagossá nyilvánított panzióban tovább bővítik a szolgáltatásokat, év végéig szaunával, jakuzzival és gyermek játszótérrel is gyarapodnak.

Tíz szobát újítottak fel a beruházás során

Fotó: turizmus.com / Mentusz Károly

Kovács László azt is megerősítette, hogy a fejlesztéseket a következő években is folytatják, miután megvásárolták a panzió közvetlen szomszédságában levő, egykori üdülőházat, ahol szintén tíz szobát szeretnének kialakítani. Ennek a tervei el is készültek és az önerőn kívül szintén pályázati támogatással kívánják megvalósítani. Az elképzelések szerint a két épületet egy közös folyosóval kötik majd össze, így egy egységként működhet a háromcsillagos panzió.

Étterem és kávézó is várja a vendégeket a panzióban

Fotó:  turizmus.com / Mentusz Károly