Megújult a Hisztéria a Westendben

Forrás: Vendéglátás

 2017. május 19. 10:30

Új külső, a legmodernebb technológiákkal felszerelt fagylaltkonyha, friss, krémes fagylaltok, újhullámos, francia desszertek várják a vendégeket a felfrissült Hisztéria Kávézóban, Budapesten, a Westend City Centerben.

A Hisztéria Tápiószecsőről indult, a generációk óta vendéglátással foglalkozó Ipacs család 1991-ben nyitotta első fagylaltozóját, egy aprócska fabódéban, a 31-es főút mellett. Azóta nagy utat tettek meg: a most megújult Hisztéria Kávézó mellett tavaly nyitották meg a fővárosi Andrássy úton a Hisztéria Cremeriát, mindezek mellett a cukrász-birodalomhoz tartozik még a tápiószecsői és a gyömrői egység is. „Szenvedélyünk a kézműves fagylalt, kizárólag természetes alapanyagokat használunk, ötvözzük a csúcstechnológiát és a hagyományokat. Egész kiskorom óta foglalkozhatok a fagylaltkészítéssel, most szeretnék kreatív, újító szellemet hozni a hazai piacra, remélem, hogy ezt a vendégek is értékelni fogják” – mondta Ipacs Balázs, a cukrászcsalád legifjabb tagja a Hisztéria kávézó felújítása alkalmából tartott fogadáson.

Tölcsérből is többféle kérhető

Fotó: Pintér Árpád

Fedeles tégelyek és országtorta-döntős

Szakítva az évtizedek óta tartó hagyományokkal, a Hisztériában nincs látványpult, a választék letisztult ízvilágú, persze akad néhány izgalmas, rendhagyóbb párosítás is, és gondolnak a különféle ételérzékenységekkel küzdő vendégekre is:készítenek csökkentett cukortartalmú, laktóz és gluténmentes fagylaltokat is. Fedeles tégelyek őrzik az ízeket, ami elsőre szokatlan lehet, hiszen látványra nincs is mód választani, kóstoló azonban bármelyikből kérhető.

Ezek a fagylaltok az itthon elérhető legjobb minőségű alapanyagokból készülnek, ez persze más helyeken is így van, a Hisztéria titka a technológia. A vertikális gépeknek köszönhetően lassabban, kíméletesebben készül a fagylalt, és nincs szükség sem adalékanyagokra, sem stabilizátorokra, egy sokkal krémesebb, lágyabb textúrát, tisztább ízvilágot lehet így elérni.

Tölcsérekből is válogathatunk, hiszen mielőtt rákenik a fagylaltot, eldönthetjük, hogy a pult mögötti csapokból folyó belga csokoládéból a tejes vagy az étcsokoládés változattal töltsék meg tölcsérünk alját.

Az országtorta döntőse

Fotó: Pintér Árpád

 

A Hisztéria Kávézó felújítása alkalmából tartott fogadáson bemutatták a Szent Erzsébet tortát is, ami az idei ország torta verseny egyik döntőse. Szent Erzsébetet a francia cukrászat, a vallási hagyományok ihlették, legfőbb alkotóelemei a novemberben legszebb arcukat mutató gyümölcsök és csonthéjasok (dió és áfonya), Erzsébet névnap pedig novemberre esik. A torta rétegei: diós streusel, azaz egy roppanós kekszes- darált diós réteg, diós daquise (“dákva”), mascarpone mousse, áfonyás zselé betét, diós ropogós, áfonyás tejcsoki mousse, áfonya glaze egy kis meringue-el, azaz sült tojásfehérjével a tetején.