Megújult a somogyvári Széchenyi-kastély védett történelmi parkja

Forrás: MTI

 2015. május 13. 15:17

200 millió forintból újították meg a somogyvári Széchenyi-kastély védett történeti parkját. A mintegy 30 hektárnyi területet érintő rekonstrukció alkalmával kicserélték a növényzetet, füvesítettek és utakat alakítottak ki, visszaállították az 1800-as években kialakított kastélypark eredeti állapotá

Neszményi Zsolt Somogy megyei kormánymegbízott a helyszínen tartott szerdai projektzáró rendezvényen kiemelte: a megújult park méltó emléket állít a kastély és a hozzá tartozó park egykori tulajdonosának, a Széchenyi-családnak.

Szabó Gábor, a kivitelező Tér-Team Mérnök Kft. ügyvezetője, vezető tervezője a kastélypark jelentőségéről szólva az MTI-nek azt mondta: 1900-ban a párizsi világkiállításon több tablón is bemutatták azt mint az akkori magyarországi parkkultúra egyik ékességét.

Olyan növényállomány található itt, amelyek néhány reprezentánsa - például a tó mellett álló több mint 120 éves szomorú japán akác - még Széchenyi Dénes és főkertésze, Schilhan Ferenc és bátyja, Schilhan József keze munkájához köthető - jegyezte meg, hozzátéve: a park igazi értékét nemcsak az itt megtalálható mintegy 200-250 növényfaj adja, hanem a környező tájjal, az úgynevezett brézai erdővel való kapcsolata is.

Közölte, hogy a park rekonstrukciója több éves előkészítő munka után tavaly áprilisban kezdődött el, a munkák nagy részét a növények és a tó rekonstrukciója tette ki. A tervezéssel és a kivitelezéssel kapcsolatosan kiemelte: figyelembe kellett venni, hogy a park egy működő oktatási, nevelési intézményhez tartozó területen található. Az egykori Széchenyi-kastély több mint fél évszázada speciális nevelést igénylő gyermekeket befogadó oktatási intézményként működik. Itt kapott helyet a Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon.

Mint arról beszámolt, a rekonstrukciós munkálatok alkalmával helyreállították az utakat, a díszudvart és a díszkutat, a franciakertet, kikotorták a tavat, felújították a fahidakat, odúkat és madáretetőket helyeztek ki, megjelölték az idős, értékes fákat, eltávolították a tájba nem illő növényeket, táblákat helyeztek ki, amelyeken a látogatók megismerhetik a kastélypark történetét és a rekonstrukció menetét.

A kastély parkja helyi természetvédelmi oltalom alatt áll, 2011-ben bekerült Magyarország arborétumainak hivatalos jegyzékébe.