Megújult Kiskunhalas városközpontja

Forrás: MTI

 2015. július 28. 12:12

Csaknem egymilliárd forintból megújult Kiskunhalas városközpontja. A költségek kétharmadát az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap állta.

A város önkormányzatának közleménye szerint a 2014-ben megkezdett beruházás eredményeként felújították a városháza és a piaccsarnok külső homlokzatát, lecserélték a főtér burkolatait, és egy új csobogó, valamint a centrumot átszelő kerékpárút is elkészült. A kivitelezést két halasi székhelyű cég, a Merkbau Kft. és a Modinvest Kft. közösen nyerte el.

A városháza szecessziós épületét az eredeti állapotok szerint állították helyre, de akadálymentesítették is: udvarából mostantól rámpa vezet az épületbe, valamint liftet is építettek. A piaccsarnok homlokzata is megújult, halasicsipke-motívumokat festettek a falára.

Új burkolatot kapott a főtér, a közepén pávamotívumot alakítottak ki, amelynek alapját szintén a halasi csipke adta.

A városközpont további újdonsága az ingyenes, jelszó nélkül használható wifi is.