Megvannak a magyar Bocuse d’Or döntősei

Forrás: Vendéglátás

 2019. október 24. 09:16

Október 23-án lezajlott a Magyar Bocuse d'Or Akadémia selejtezője, így már végleges, kik versenyeznek majd február 5-én a döntőben.

A Bocuse d'Or tankonyháján, a Hungexpón megrendezett selejtezőn a jelölteknek két ételt kellett elkészíteniük, amelyre összesen 3 óra 30 percük volt. A haltéma kötelező elemei a következők voltak: harcsa (hideg vagy meleg előételként), füstölt mangalicaszalonna, túró, valamint házi tészta.

A hústémához legkevesebb három garnírungot és legalább egy mártást kellett készíteni. A húsétel fő témája az egész nyúl volt (fej nélkül), amelyből négy részt lehetett felhasználni (comb, oldalas-hasaalja, karaj és máj), ebből két elemet kötelezően. Kötelező elem volt még minimum egy fajta Magyarországon termett gomba, valamint a Törley Chardonnay Brut pezsgője.

A kóstolózsűriben a következő szakemberek foglaltak helyet: Szulló Szabina, Barna Ádám, Varju Viktor, Pesti István, Bíró Lajos, Vajna Tamás, Harmath Csaba, Segal Viktor, Danó Zoltán és Sárközi Ákos. A konyhai zsűri pedig Lutz Lajos, Nyíri Szása, Volenter István és Wolf András séfekből állt.

Az Akadémia a szokásostól eltérően nem csupán a hat továbbjutót jelölte meg, de a dobogósok sorrendjét is elárulta.

Így kiderült, hogy nagy előnnyel Veres István, a Babel séfje lett a győztes, őt követte Palágyi Eszter (Matild Palace Budapest) és Haraszti Zsolt (Societé). A további három továbbjutó: Csik Gábor (Caviar & Bull Budapest), Huszár Tibor (Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont) és Kelemen Roland (Hunguest Hotel Aqua-Sol, Hajdúszoboszló).

Három döntős séf a hatból (balról jobbra): Veres István, Palágyi Eszter és Haraszti Zsolt

Fotó: vendeglatas.hu

A döntőt február 5-én, a Sirha keretein belül rendezik meg Budapesten, a győztes pedig Tallinnban versenyezhet majd az európai válogatón 2020 májusában.