Mekkában épül a világ legnagyobb szállodája

Forrás: Index

 2015. május 23. 10:32

A világ eddigi legnagyobb szállodája 2017-ben nyílik meg Mekkában, 10 ezer szobával és 70 étteremmel, de lesz benne buszállomás is.

A világ egyik legnagyobb kupolájával, 45 szintjével, 12 tornyával, illetve négy helikopter fel- és leszállóhellyel már önmagában is impozáns látványt nyújt majd az épület, belül azonban 10 ezer hálószoba és 70 étterem várja majd az ide érkezőket, továbbá lesz még benne buszállomás, bálterem, bevásárló- és konferencia-központ is. A 3,5 milliárd dolláros projektet Szaúd-Arábia pénzügyminisztériuma finanszírozza – írja az Index.

Fotó: Dar Al-Handasah

 

Az épület a híres Kába-szentélyt is magában foglaló mekkai nagymecsettől mintegy két kilométerre épül, öt emeletét pedig a szaúdi királyi család kap majd meg egyedi használatra. Hatszintes parkolójában akár 3000 autó is elfér.

Az ellenző muszlimok szerint félő, hogy a luxushotelek felhúzásával megfosztják Mekkát a szentségétől, és ez a tendencia szinte Las Vegasszá változtathatja a várost, aminek eredményeként tulajdonképpen kisöprik Mekkából az átlagos pénztárcájú zarándokokat.

Eddig a Las Vegas-i MGM Grand Hotel volt a világ legnagyobb szállodája 6852 szobával.