Mesemúzeum nyílt, aki nem hiszi, járjon utána

 2012. szeptember 30. 19:45

Kelj át az Üveghegyen, teljesítsd a hét próbát, és megkapod a fele királyságot!  – ezzel az útmutatással „feltarisznyázva” vághatnak neki a gyerekek a budai Vár aljában megnyílt Mesemúzeum interaktív kiállításának, amelyen a magyar tündérmesék világa elevenedik meg. Ez az első hazai múzeum, amelynek a mese áll a középpontjában.

A Döbrentei utca 15. szám alatt vasárnap átadott, október 2-tól látogatható Mesemúzeumban a gyerekek kreatív módon élhetik meg és játszhatják el a meséket, az őket kísérő felnőttek pedig bepillantást kaphatnak a meseirodalom kimeríthetetlen gazdagságába – mindehhez a szakmai hátteret a Petőfi Irodalmi Múzeum nyújtja. Az új múzeum kialakításakor azt az alapkoncepciót követték, hogy annak minden szegletét betöltse a mese. Ez már a kapualjban elkezdődik, ahol a 250 éves, barokk épület történetével ismerkedhetnek meg a látogatók. Az udvaron a kút az „élet vizét" szimbolizálja, amellyel nem árt meglocsolni az „égig érő fát”. A Magyar tündérmese világa címet viselő állandó kiállítás termeiben a kis hősök találkozhatnak a tündérmesék állandó szereplőivel, átvághatnak a sűrű, sötét erdőn, az összes érzékszervüket megmozgató hét akadály leküzdése után pedig elnyerik jutalmukat: elfoglalhatják a királyi trónust.



Létrehoztak egy-egy olvasó-, hallgató- és filmkészítő kuckót is, s a 21. századi gyerekek természetes igényeihez alkalmazkodva a kiállítóterekben szerephez jutnak az informatikai és vizuáltechnikai eszközök is. Az időszaki kiállítás a magyar mesegyűjtés első száz évét mutatja be. Már októbertől szerveznek író-olvasó találkozókat, színházi előadásokat, drámafoglalkozásokat, de akár születésnapra is kibérelhető a múzeum.
Az elsősorban a 3-12 éves gyerekeket megcélzó intézmény alapötlete Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőtől származik, az épületet a Budavári Önkormányzat biztosította és újította fel 2010–11-ben mintegy 220 millió forintból, a Városrehabilitációs Alap támogatásával. A műemlék ház alsó szintjét elfoglaló, 200 négyzetméteres múzeum kialakítása 40 millió forintba került, ebből 23 millió forintot tett ki az Emberi Erőforrások Minisztérium Alfa pályázatán elnyert támogatás.
Az Alfa pályázat arra szolgál, hogy az önkormányzati múzeumok állandó kiállításaikat fejleszthessék, 2004 óta összesen több mint kétmilliárd forint állt e célra rendelkezésre.  Jó hír, hogy a 2013-as költségvetésben 300 millió forint az Alfa pályázat kerete, ami a 2012-es összegnek majdnem a duplája – mondta el a sajtómegnyitón Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.