MI és vendégélmény: jön az AccorHotels versenye

Forrás: turizmus.com

 2019. január 09. 11:18

Az AccorHotels szervezésében 2019-ben is útjára indul a nemzetközi Take Off! verseny.

Az eseményt már nyolcadik éve rendezik meg. Legfontosabb célja, hogy világszerte lehetőséget teremtsen a jövő szállodaipari szakembereinek ahhoz, hogy megmutathassák, milyen egyedülálló és kreatív módon közelítik meg a szállodaipar egy-egy aktuális kérdését.

2019-ben a téma nagyon is aktuális, hiszen mesterséges intelligencia és a vendégélmény fokozásának kapcsolatát kell körüljárni egy projektmunka elkészítése során, ami a szállodaipar átalakulása és változásai miatt igen nagy jelentőséggel bíró kihívás.

Indul a verseny

Fotó: AccorHotels

A versenyre különböző, turizmust és vendéglátást oktató egyetemek és főiskolák háromfős csapatait várják, akiknek több fordulóban kell bizonyítaniuk elképzelésük eredetiségét az AccorHotels nagy tapasztalattal rendelkező szakmai zsűrije előtt.

A versenyben a magyarországi egyetemek és főiskolák hallgatói is igen aktívan részt vettek a korábbi években, az AccorHotels szervezői remélik, hogy 2019-ben is számos magyar csapatot üdvözölhetnek az indulók között.

Kapcsolódó cikkek