Mice Business Day: 728 találkozó egy nap alatt
Forrás: turizmus.com
2015. december 01. 17:10
A megkérdezett kiállítók és látogatók egyöntetűen úgy nyilatkoztak helyszíni tudósítónknak, örvendetes, hogy több év után újra létrejött egy platform, ahol a MICE-piac szereplői koncentráltan és közvetlenül találkozhatnak. Külön méltatták az előzetes online időpontfoglalás lehetőségét és a beosztott „órarend" időbeni tartását, ami a helyszínen gördülékennyé tette a B2B találkozók lefolytatását.
![]() |
Fotó: Grósz Balázs
A szervező Turizmus Kft. előzetes becslése szerint mintegy 400 fős rendezvényen a hazai és elsősorban a környező országok konferencia-, incentive- és üzleti utazások szolgáltatóinak képviseletében 60 kiállító fogadta a szakmai látogatókat az exkluzív helyszínen, amelynek hatalmas üvegfalán keresztül közvetlen kilátás nyílt a futballpályára és a lelátókra.
A nemzetközi workshopon hosted buyerek is részt vettek, döntően franciák, németek és skandinávok, illetve rajtuk kívül Ausztriából is érkeztek szakmai vásárlók.
A MICE Business Dayt megtisztelte látogatásával Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes is.
Az egész napos workshopot folyamatos kávészünet kísérte, amelynek keretében a Mantaro Café, a Rational, a Pannontej, a Derecskei Gyümölcsös és a Tóalmási Kolbász Manufaktúra kényeztette termékeivel a vendégeket. A délutáni programot pálinka-, bor- és olívakóstolóval színesítette a Nobilis Pálinka, a Liszkay Pincészet és Tunézia turisztikai képviselete, a Lusimag Kft. pedig portugál finomságokból adott kis ízelítőt.
![]() |
Fotó: Grósz Balázs
A rendezvényt szakmai fórum zárta, bemutatkozott a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodája, a Budapest Card személyre szabható projektje, a kerekasztal-beszélgetésen pedig a céges rendezvényszervezés megrendelői és lebonyolítói ütköztették tapasztalataikat.