Milliós értékű porcelánt loptak a patinás pesti kávéház konyhájából – videó
Forrás: turizmus.com
2023. szeptember 20. 20:40
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi kapitányságán tett feljelentést szeptember 18-án egy fővárosi étterem alkalmazottja, mert körülbelül egy év alatt sok, különféle felhasználású és fajtájú porcelán- és egyéb edényt lopott el ismeretlen tettes a vendéglátóhelyről. A feljelentés szerint a munkatársaknak az tűnt fel, hogy egy közösségi oldal eladási felületén éppen olyan, nagy értékű tárgyakat kínál értékesítésre egy korábbi dolgozó, mint amilyenek az étteremből eltűntek – olvasható a rendőrség oldalán.
A nyomozók házkutatást tartottak a volt alkalmazott, és annak – akkor még az étteremben dolgozó – egyik rokona kerületi lakásán, ahol sok konyhai porcelán- és rézedényt foglaltak le, amelyek piaci értéke körülbelül 4,3 millió forint.
![]() |
Megtalálták a dolgozók lakásán a porcelánokat |
Fotó: police.hu |
K. Zoltánt és L. Andrásnét előállították a kerületi rendőrkapitányságra, és nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett alapos gyanúja miatt hallgatták ki. A 34 és 64 éves gyanúsítottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerték el – olvasható a police.hu-n.
![]() |
A hírek szerint a Marketplace-n próbáltak túladni a lopott Zsolnay porcelánon |
Fotó: police.hu |
A Ripost információi szerint a Zsolnay étkészlet sok tucatnyi darabját a New York Kávéház konyhájáról lopták el. Meg is keresték Wolf András séfet, aki először ugyan határozottan elzárkózott a nyilatkozattételtől, majd miután a lap munkatársától megtudta, hogy a police.hu-n megjelent a hír, hogy már ki is hallgatták a gyanúsítottakat, megjegyezte, a mellékelt történet is mutatja, hogy a Séfek Séfe című TV2-es műsor forgatásai mellett kijut neki az izgalomból rendesen a civil életében is – írja a lap.
A rendőrségi házkutatásról készült videó itt nézhető meg: