Milyen évet zár(t) idén a Balaton?

Szerző: Probáld Ákos

 2014. december 11. 16:30

Turisztikai szempontból 2014 országosan eddig döntően a sikerekről szólt, alig van olyan fontos mutató, amely ne pozitív egyenleget mutatna. De vajon mi történt a Balatonnál, ahol a szállodai átlagár elmaradt az országos átlagtól az év első kilenc hónapjában.

A korábbi évek fejlesztéseit követően 2014-ben lényegében nem változott a Balaton kereskedelmi szálláshely-kapacitása. A férőhelyek felét még ma is a kempingek kínálják, negyedét a szállodák, amelyekből összesen 188 van, átlagosan 175-180 férőhellyel, ezek nagyobb része egész évben fogad vendégeket. A panziók száma és kapacitása valamelyest csökkent tavaly óta. Érdekes, hogy a Balaton törvényben rögzített 51 part menti vagy part közeli település közül csak 35-ben működik kereskedelmi szálláshely.

Az ún. egyéb szálláshelyeken, azaz a magánszálláshelyeken 48 ezer férőhely áll rendelkezésre, miközben a szobakiadók száma az utóbbi években a Balatonnál is visszaesett, és ma már csak körülbelül 18 ezren nyújtják ezt a szolgáltatást. Az országos egyéb szálláshelyi kapacitás fele a Balaton mellett működik, és Balatonvilágos kivételével valamennyi településen megtalálható a szobakiadás mint szolgáltatás.

A Balaton külföldi vendégforgalma 2014. I-IX.*





 

Éjszakák

2013.=

Része

 

száma

100

sedés

 

ezerben

 

%

Külföldiek

1620

100,1

100

Németország

569

96,8

35,2

Oroszország

243

101,4

15

Ausztria

194

100,3

12

Hollandia

99

84,2

6,1

Csehország

87

111,3

5,4

Lengyelország

85

139,5

5,2

Szlovákia

48

114,3

2,9

A Balaton, Budapest után, a rövid idény – lényegében 60-70 nap – ellenére hosszú évtizedek óta vezeti a régiók rangsorát, a belföldi turizmus fellegvára. 2014. első kilenc hónapjában a belföldi vendégforgalom a kereskedelmi szálláshelyeken 5,7 százalékkal gyarapodott, a külföldi forgalma tavalyi szinten maradt. A balatoni települések rangsorát a vendégéjszakák alapján Hévíz vezeti több mint 1 millió éjszakával 2013-ban, ennek kétharmada külföldi forgalom. A második helyen álló Siófok forgalma „csak" 675 ezer éjszaka. Érdekes adat, hogy csupán 11 olyan település van, ahol az éves forgalom 100 éjszaka fölé kúszik. A belföldi forgalom dominanciájára jellemző, hogy Hévíz mellett csak Révfülöpön és Alsóörsön vannak többségben a külföldiek.

A szállodák vendégforgalmának kétharmada belföldi, az országos forgalom 28 százaléka realizálódik a Balatonon, a külföldi vendégforgalomnál ez az arány csak 13 százalék. A külföldi vendégforgalom lényegében a tavalyi szinten mozgott. A legnagyobb küldő ország ötven éve Németország, igaz ma már a külföldi forgalomnak „csak" 35 százalékét adja. Második helyen már Oroszország áll, a szomszédos Ausztria a harmadik, és mindössze hét ország forgalma volt idén kilenc hónap alatt az 50 ezer éjszaka közelében, vagy a fölött.

A szállodák összes bevétele 37 milliárd forint volt, ami 7,4 százalékkal haladta meg az előző évit, amihez persze valamelyest hozzájárult az is, hogy idén 4,5 százalékkal gyengébb forinttal kellett számolni. A hotelek foglaltsága 51 százalék volt kilenc hónap átlagában, éppen csak elmaradt az országos átlagtól. A 14 231 forintos balatoni szállodai átlagár az országos átlagnál 12 százalékkal, a budapestinél 27 százalékkal volt kisebb.

A Balaton mentén 170 szállodában (a szállodák 90 százalékában) és 260 más kereskedelmi szálláshelyen fogadnak el SZÉP-kártyát, az országos kártyaforgalom 28 százaléka, 3,6 milliárd forint, ebben a régióban realizálódott január és szeptember között.

 


Szállodai mutatók 2014. január-szeptember
















 

Mérték-




Más

A Balaton

 

egység

Ország

Budapest

Balaton

régió

aránya

Működő szállodák

db

1031

190

188

653

18,2

Szoba kapacitás

db

59400

18617

12970

27813

21,8

Belföldi éjszakák

ezer

6242

577

1749

3916

28,0

Külföldi éjszakák

ezer

7949

5110

1025

1814

12,9

Összes éjszakák

ezer

14191

5688

2774

5729

19,5

Belföldi éjszakák aránya

%

44,0

10,1

63,1

-29,2585

143,5

Összes bevétel

millió ft.

223

105

37

223

0,0

Átlagár

forint

16179

19615

14231

-17667

88,0

Revpar

forint

7190

12876

7279

-12965

101,2

Foglaltság

%

52,4

65,4

51,2


-2,3




2013=100




Működő szállodák

 

100

100

99,5

 

 

Szoba kapacitás

 

99,8

98,4

101,2

 

 

Belföldi éjszakák

 

107,6

97,8

105,7

 

 

Külföldi éjszakák

 

101,6

101,6

99,6

 

 

Összes éjszakák

 

104

101,2

103,3

 

 

Összes bevétel

 

108,9

108,6

107,4

 

 

Átlagár

 

106,5

107,6

109,5

 

 

Revpar

 

102

110,6

111,2

 

 

Foglaltság

 

101,7

102

101,5

 


 

 


Kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma településenként, 2013.









Település

Belföldi

Külföldi

Együtt

Belföldi



éjszakák

arány, %


Régió összesen

2963812

1835131

4798943

61,8


 

 

 

 

 

1

Hévíz

334391

714291

1048682

31,9

2

Siófok

465678

209277

674955

69,0

3

Balatonfüred

275425

232860

508285

54,2

4

Zamárdi

112986

109782

222768

50,7

5

Balatonszemes

129212

34677

163889

78,8

6

Keszthely

108480

54159

162639

66,7

7

Zánka

139302

4890

144192

96,6

8

Fonyód

101095

8025

109120

92,6

9

Balatonalmádi

86345

21212

107557

80,3

10

Alsópáhok

80502

24247

104749

76,9

11

Tihany

53113

51137

104250

50,9

12

Balatonföldvár

75776

14584

90360

83,9

13

Révfülöp

28585

57623

86208

33,2

14

Alsóörs

35725

36011

71736

49,8

15

Balatonvilágos

61014

1240

62254

98,0

16

Balatongyörök

52867

7733

60600

87,2

17

Balatonlelle

47564

4078

51642

92,1

18

Vonyarcvashegy

32006

16210

48216

66,4

19

Balatonakali

23720

15558

39278

60,4

20

Balatonboglár

30593

8252

38845

78,8

21

Badacsonytomaj

31189

5349

36538

85,4

22

Gyenesdiás

24300

9991

34291

70,9

23

Cserszegtomaj

23588

6892

30480

77,4

24

Csopak

26270

3759

30029

87,5

25

Balatonkenese

24820

4673

29493

84,2

26

Szántód

20580

1391

21971

93,7

27

Balatonberény

14472

7100

21572

67,1

28

Balatonszepezd

13856

3333

17189

80,6

29

Balatonmáriafürdő

12580

4413

16993

74,0

30

Balatonszárszó

10209

1300

11509

88,7

31

Badacsonytördemic

4736

5689

10425

45,4

32

Balatonfenyves

5600

3717

9317

60,1

33

Balatonfűzfő

6604

258

6862

96,2

34

Balatonudvari

4969

712

5681

87,5

35

Balatonkeresztúr

4477

1044

5521

81,1