Milyen lesz az új Millenáris Velodrom?

Forrás: MTI

 2014. január 07. 16:26

Január végéig választ a bírálóbizottság a Millenáris Velodrom felújítására érkezett 29 tervpályázat közül, az új létesítmény a kerékpár- mellett a tornasport új központja lesz.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) keddi tájékoztatása szerint az ősszel kiírt építészeti tervpályázatra 64 érdeklődő jelentkezett - köztük több külföldi tervező és iroda -, s végül 29-en adtak be pályázati csomagot. Az indulóknak egy olyan sportlétesítmény terveit kellett elkészíteniük, amelyben elfér egy fedett, 250 méteres, nemzetközi szabványnak megfelelő kerékpárospálya, egy BMX gyakorlópálya, a középső részén pedig a magyar tornasport új központját lehet kiépíteni.

"A vártnál nagyobb volt az érdeklődés a nemzetközi pályázaton, szerencsére sokan érezték úgy, hogy szép és különleges tervezői feladatot jelent egy ilyen patinás létesítmény rekonstrukciója" - mondta Vígh László kormánybiztos, hozzátéve: arra törekednek, hogy a régi Millenáris Velodrom szellemiségét megőrizve, modern létesítményt építsenek, ahol a kerékpárosok és a tornászok mellett a sportolni vágyó fiatalok, gyerekek is jól érzik magukat.
Az új Millenáris Velodrom a Nemzeti Olimpiai Központ területén, vagyis az új Puskás Ferenc Stadion környezetében kialakítandó sportparkban épül fel.