Minden eddiginél nagyobb utasforgalom a Budapest Airportnál

 2014. április 11. 14:00

A most közzétett statisztika szerint az év harmadik hónapjában egészen pontosan 662 575 érkező és induló utas vette igénybe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szolgáltatásait.

Az eredmény már csak azért is figyelemre méltó, mivel sok évben márciusra esnek a nagy forgalmat hozó húsvéti ünnepek. Idén viszont az ünnep április végére esik, ezért is számít jelentős bővülésnek, hogy a Budapest Airport idén márciusi forgalma 5 %-kal haladta meg a tavalyi év harmadik hónapjáét. Egyes légitársaságoknál, mind a hagyományos, mind a diszkont szektorban a járatok kihasználtsága (az ún. load factor) meghaladta a 90 %-ot, ami igen jónak számít nemzetközi összehasonlításban is. Március ráadásul a téli menetrendi időszak utolsó hónapja. A nyári menetrend az eddiginél jóval több új járatot és az eddiginél is nagyobb forgalmat ígér.

 

A 2014-es nyári menetrendben 37 légitársaság 85 célállomásra kínál utakat Budapestről. A felkínált üléskapacitás alapján minden idők legerősebb forgalmára számíthat a hazai repülőtér. A mostani előfoglalási szezon még rendkívül kedvező árú repülőjegyeket kínál a nyárra mind a hagyományos, mind a diszkont légitársaságok járataira. Ami a forgalom növekedését illeti, a Budapest Airport idei átlagosan 7,4 %-os forgalom növekedése jelentősen túlszárnyalja a 4,2 %-os EU-átlagot és lényegesen jobb, mint a régiós versenytársaké.

„Újabb rekordot döntöttünk meg a márciusi forgalommal, hiszen ennyi utas még soha nem használta márciusban a légitársasági- és kereskedelmi partnereink szolgáltatásait, mint idén." – állapította meg Jost Lammers. A Budapest Airport vezérigazgatója hozzátette: „A Budapestről elérhető városok statisztikáját továbbra is London vezeti toronymagasan havi 90 000 utassal, de dinamikusan nőtt a forgalom Brüsszelbe, Rómába és Moszkvába is. Bizakodva tekintünk a nyári szezon elé, mivel jelentősen nőtt a légitársaságok által felajánlott üléskapacitás. Idén 85 városba lehet repülővel eljutni Budapestről 37 légitársaság járataival. Úgy érezzük az elmúlt 7 évben a budapesti repülőtér fejlesztésére elköltött 330 millió euró, azaz több mint 100 milliárd forint végre meghozza a gyümölcsét."