Mindent bevet Magyarország a jubileumi ITB-n, Berlinben

Forrás: turizmus.com

 2016. március 08. 15:02

A tavalyinál erősebb magyar jelenléttel, 35 társkiállítóval mutatkozik be Magyarország a világ legnagyobb turisztikai vásárán az 50. jubileumát ünneplő Internationale Tourismus Börse-n (ITB) március 9. és 13. között, Berlinben - tájékoztat közleményében a Magyar Turizmus Zrt.

A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében 300 m2 területen jelenik meg a magyar turisztikai kínálat. A meglévő célcsoportok megtartása mellett a fiatal és középkorú német utazók megnyerésére koncentrál az MT Zrt. Ennek érdekében az egészségturisztikai kínálat mellett a fesztiválok, az aktívturizmus, a vízparti üdülések, a megújult gasztronómiai kínálat és ezek kombinációjának népszerűsítése lehet célravezető - áll a közleményben.

A magyar stand

Az idén januárban debütált új magyar kiállítási arculat – amelyet a prágai Holiday World kiállításon a legszebb standok versenyében díjaztak – a fotóalapú kommunikáció mellett egyre nagyobb teret ad az általános trendekhez igazodó grafikai elemeknek. A magyar közösségi standon 35 társkiállító vonultatja fel kínálatát. A látogatók odacsábításáról több attrakció is gondoskodik: a mindig népszerű Rubik-kocka bemutató mellett, kürtőskalács kóstoló, Bánhegyi Adrienn ugróköteles bemutatója, Lánszki Lőrinc gitárművész zenei produkciója, illetve Magyar Zsuzsa és Nagy József néptáncbemutatója és tánciskolája szórakoztatja a látogatókat.

A magyar bemutatkozás szakmai programjai

Már a megnyitó előtti napon, március 8-án megtartották azt a sajtótájékoztatót, amelyen Magyarország turisztikai eredményeit és újdonságait ismerhette meg a német sajtó. A magyar turizmus eredményeiről Dr. Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára számolt be. Előadásában kiemelte a turizmus nemzetgazdaságban betöltött szerepét, valamint bemutatta a 2015-ös, rekorderedményeket felmutató év legfontosabb eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a kiemelkedő nemzetközi és magyar turisztikai adatok azért is külön örvendetesek, mert az elmúlt év számos kihívás elé állította a turisztikai szektort (terrorfenyegetettség, menekültkérdés, olajár alakulása, árfolyammozgások). Prezentációjában bemutatta továbbá az elmúlt időszak jelentősebb turisztikai fejlesztéseit, illetve a jövőben tervezett kiemelt beruházásokat.

A német küldőpiaci vonatkozásokat és a Magyar Turizmus Zrt. németországi tevékenységét Mezősi Csilla, a társaság németországi képviseletvezetője mutatta be, Gyuricza Bernadett az MT Zrt. müncheni képviselője pedig a magyarországi turisztikai kínálat újdonságairól, a legújabb fejlesztésekről adott átfogó képet. A sajtótájékoztató előadói között volt Helmuth Meyer is, aki a legnagyobb példányszámú német utazási magazin, az ADAC Reisemagazin új, Budapestről szóló kiadásáról beszélt. A 2016 áprilisában megjelenő Budapest-füzet egy sokszínű, dinamikus, sportos Budapest imázst közvetít majd. A Gasztoélmények Évére való tekintettel, a bemutatott témák között kiemelt hangsúlyt kapott a csúcsgasztronómiát és a kulináris szakmát jelképező Bocuse d'Or, a világ legrangosabb szakácsversenyének európai döntője, amelyet Budapesten rendeznek meg májusban.

A vásár első napjának estéjén, március 9-én a Magyar Turizmus Zrt. és a berlini magyar nagykövetség közös fogadást ad szakmai partnerei részére. Az MT Zrt. szakemberei – kiegészülve Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettessel – a kiállítás teljes időtartama alatt folyamatosan tárgyalak a turisztikai szakma, a társszervezetek és a média képviselőivel, illetve az ITB szakmai programjain is képviseltetik magukat.

 

Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára

A sajtótájékoztatón is kiemelték, hogy Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára. A német vendégek és vendégéjszakák száma a tavalyi értékekhez hasonló: közel 549 ezer német vendég töltött el mintegy 2 millió vendégéjszakát a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 2015-ben. Ezek az adatok természetesen nem fedik le teljes mértékben a piac teljesítményét, például a németek körében hallatlanul népszerű dunai hajóutak, a német tulajdonú magyarországi ingatlanok, vagy a magánszállások vendégforgalmát. A KSH adatai szerint csak az 5 napnál tovább tartózkodó turisták költése meghaladja a 180 milliárd forintos bevételt éves szinten. Németország több jelentős küldőpiac vendégéjszakáinak együttes volumenét adja. Az EU-ból érkező vendégek több, mint egyötödét jelentő németek büszkélkedhetnek továbbá a legmagasabb, 3,6 napos tartózkodási idővel.

A Magyarországot programozó utazásszervezők és a nagyobb volumenű vendégéjszakát hozó stratégiai partnerek átlagosan 5-15% fölötti növekedést tapasztaltak, és bővítésben is gondolkodnak. A német beutazó forgalom nagy előnye, hogy a területi koncentrációja kisebb, így szinte minden régióban megjelenik. Érdekes trend, hogy a Budapest iránti kereslet növekedésének köszönhetően jelentősen nőtt a rövid hétvégére érkező német látogatók száma, míg korábban elsősorban a fő utazásuk célpontja volt Magyarország.

A német vendégek továbbra is nagy érdeklődést mutatnak az egészségturisztikai szolgáltatásaink iránt. A magyarországi gyógyszállók foglalásainak több mint 22%-a német vendégektől érkezett tavaly, ami azt jelenti, hogy a legtöbb vendéget Németországból fogadták. Egyre népszerűbb a gyógyüdülés és a kempingezés összekapcsolása, ezért a Magyar Turizmus Zrt. német sajtóanyaga külön is felhívja a figyelmet a termálkempingekre. Az egészség megőrzése és a mozgás összefüggéseit pedig az aktívturisztikai kínálat kiemelése taglalja az anyagban, különös hangsúlyt helyezve a kerékpározási és természetjárási lehetőségekre, többek között az országos Kék túra útvonal bejárására. Természetesen a kulturális programokból is ízelítőt adtak a sajtótájékoztatón, megemlítve többek között a Budapesti Tavaszi Fesztivált, valamint a Violin Travel utazási iroda által a magyar piacon elsőként kínált zenei tematikus sétákat. Különösen fontos bemutatkozási lehetőség lesz idén Magyarország számára a másfél millió főt vonzó Hamburgi Kikötő Ünnep (Hamburger Hafengeburtstag) rendezvény is, melyen hazánk partnerország lesz.

A fogyasztói szemlélet német piacon tapasztalható folyamatos változása, a környezettudatosság, az aktív, sportos életmód térnyerése és a közvetlen elérhetőség fontossága miatt állandó megújulás és infrastruktúrafejlesztés szükséges.

Fontos szempont, hogy az új légi-összeköttetéseknek köszönhetőn 2016-ban még könnyebben elérhetik magyarországi úti céljukat a német vendégek: 2016. április 11-től heti három közvetlen járat indul Münchenből Debrecenbe. A Wizzair a téli menetrendben indította el a Baden‐Baden és Budapest közötti járatot. Frankfurtból, Berlinből, Hamburgból, Düsseldorfból és Friedrichshafenből pedig további charterjáratok állnak rendelkezésre Hévízi célállomással. Az Air Berlin frekvenciát emel, a Ryanair Berlinből és Nürnbergből, a German Wings pedig Hamburgból indít járatokat Budapestre.

„Az egészségtudatosság nem csak az idősebbek esetében, hanem a középkorúaknál is fontos szempont, ők is keresik az egészségmegőrzést és az aktív kikapcsolódást biztosító utazási lehetőségeket. A célcsoportok konzekvens megszólítása és igényes kiszolgálása, a megfelelő ár-érték arány és a folyamatos piaci jelenlét a siker kulcsa." – hangsúlyozta Mezősi Csilla. A Magyarországra irányuló turizmusban korábban dominált az idős utazók aránya, ezért stratégiai célként jelölték meg az új partnerek és célcsoportok megnyerését. A NIT német kutatóintézet 2015. évi friss kutatása szerint jelenleg a Magyarországra utazó németek 33%-a 40 évesnél fiatalabb, szintén 33%-ot tesz ki a 40-59 éves korosztály és 34% a 60 évesnél idősebb utazók aránya. Ez azt jelenti, hogy a megújult, trendi turisztikai kínálatnak, az elmúlt években megvalósított termék- és infrastruktúrafejlesztéseknek, valamint a megújuló országmarketingnek köszönhetően sikerült eredményt elérni az új célcsoportok megszólításában, Magyarországra csábításában. A fiatalok és középkorúak megnyerésére kiváló lehetőség a „még nem felfedezett érdekes kínálat", (a gourmet és fine dining jó ár-érték aránya), továbbá a vízparti és aktív üdülés, a természeti értékeink bemutatása, illetve ezen versenyképes termékek kombinációja. A hivatásturisztikai szegmens jó teljesítményét nagymértékben támogatja a Magyarországra települt német vállalkozások aktivitása. A Magyar Turizmus Zrt. 2016-os célkitűzései között szerepel továbbá – a nagyközönségi kommunikáció mellett – a legnagyobb utazásszervezőkkel, a légitársaságokkal, valamint más stratégiai partnerekkel való még szorosabb együttműködés, az évszakonként ismétlődő kampányok megvalósítása, fokozott jelenlét a közösségi médiában és partnerország-szerep szorgalmazása a nagy vonzerejű közönség- és szakmai rendezvényeken. – fejtette ki a németországi képviseletvezető.

2015-ben több mint 100 pozitív és színes képanyagot tartalmazó PR cikk és riport született Magyarországról az MT Zrt. közreműködésével, közel 300 millió Ft értékben. Ezeket egészítik ki az online megjelenések és a több termékünket népszerűsítő filmek.

A megjelenések a következő weboldalon tekinthetők meg: http://de.gotohungary.com/uber-ungarn