Minőség kompromisszumok nélkül – Könnyid László a TOP50-ben

Forrás: turizmus.com

 2018. március 14. 15:11

„Minőség kompromisszumok nélkül, egyenes beszéd mellett. A turizmusban a siker kulcsa kollégáink munkájának a megbecsülése” – vallja az MSZÉSZ elnöke.

Könnyid László

Fotó: Dombóvári Judit

Könnyid László 39 évesen lett a legerősebb hazai szakmai szervezet elnöke, ahol gőzerővel fogott neki az érdekképviseleti munkának. Heti két napját azóta Budapesten tölti, ugyanakkor helytáll a hévízi szállodában is. Megválasztása egyértelmű és drasztikus generációváltást jelent a szektorban: elődje, Niklai Ákos az építők nemzedékét képviselte, míg ő a 40. születésnapját már elnökként ünnepelhette. Az elmúlt háromnegyed évben rengeteg pozitív visszajelzést kapott, a fiataloknak tetszik, hogy a szövetség lendületbe jött, szókimondóbb, konfliktusvállalóbb lett.

Ez a nemzedék mer beszélni a szürkegazdaságról, a feketemunkáról, a jogosulatlan csillagozás használatáról. Az elnök úgy gondolja, hogy az egyértelmű beszéd a tisztességes többséget védi. A 2017-es évet mérföldkőnek tekinti és optimistán néz a jövőbe. Meglátása szerint a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia új távlatokat nyit 2030-ig a hazai turizmus számára. Úgy érzi, van értelme a munkájának, a lobbizásnak. Továbbra is fő feladatának tartja a döntéshozók meggyőzését az ágazati áfacsökkentésről, az adóátrendezésről.

Heti rendszerességű budapesti lobbizás mellett eljár a vidéki szállodaigazgatói reggelikre is. Célja, hogy a régiós szervezetek erősödjenek. Azért vállal ennyi feladatot, mert tudja, hogy hosszú távon nem lehet összeegyeztetni a magánéletet, a szövetségi munkát és a szállodaigazgatást. Azt tervezi, hogy a jövő évi 50., jubileumi közgyűlésen átadja a stafétabotot. „Azt vállaltam, hogy megoldom a régi és az új struktúra közötti átmenetet, amelynek eredményeként egy valóban 21. századi szövetség jöhet létre.”

 

 

A teljes cikket Az év 50 legbefolyásosabb személye a magyar turizmusban című kiadványban olvashatja.

A kiadványt ITT rendelheti meg >>

Könnyid Lászlóról a nevére kattintva, az Arcok rovatunkban tudhat meg többet.