Modernizálják a Rudas Gyógyfürdő fűtési rendszerét

Forrás: MTI

 2014. június 12. 17:37

Megkezdődött a Rudas Gyógyfürdő komplex energetikai felújítása, a korszerűsítéssel és az új berendezések üzembe helyezésével évi több mint 5 millió forintot takarít meg a gyógyfürdőt üzemeltető cég, s jóval kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.

Az Új Széchenyi Terv keretében zajló komplex energetikai felújítás a közlemény szerint mintegy nettó 150 millió forintba kerül, ennek 85 százalékát az Európai Unió Környezet és Energia Operatív Programja fedezi. A projekt kivitelezését a Szentendrei Energetikai és Tüzeléstechnikai Kft. nyerte el. A munkálatokat 2014. június 10-én kezdték, és a tervek szerint 2014. augusztus 31-ig fejezik be.

A budapesti Rudas Gyógyfürdőt az elmúlt években több szakaszban felújították. A szerkezeti korszerűsítéseket követően most eljött az ideje annak, hogy a fürdő berendezéseit is modernizálják. A mostani projekttel nemcsak olcsóbb lesz a fürdő üzemeltetése, hanem a környezetet is kevésbé fogja szennyezni a fenntartása - hangsúlyozza Szőke László, a BGYH vezérigazgatója a közleményben.

A komplex energetikai felújítás része az elavult gázkazánok cseréje, illetve hőszivattyúk beépítése, amelyekkel az elfolyó termálvíz hőjét használják fel fűtésre, valamint termosztatikus radiátorszelepek felszerelése a fűtőtestekre. Kicserélik az elavult fűtéscső- és radiátorhálózatot is.

Az épület jelenleg távhővel és gázenergiával üzemel. Fűtésre és a használati meleg víz előállítására távhőt használnak. A két új kazán elsősorban a fürdő gőzigényét szolgálja ki, de lehetőség van rá, hogy kisegítse a fűtést is. A fürdő jelentős mennyiségű fosszilis energiát fogyaszt földgáz és távhő formájában, emellett termálvizet is felhasznál a gyógyfürdő és az uszoda céljaira. A termálvízben rejlő megújuló energiatartalmat azonban egyelőre nem használják fel: erre fog szolgálni a hőszivattyú.

A fejlesztések nyomán az épület üzemeltetési kiadásai jelentősen mérséklődnek. Az energiamegtakarítás mellett ez a karbantartási és alkatrész-ellátási költségek csökkenéséből fakad. A korszerűsítéssel és az új berendezések üzembe helyezésével évente több mint 5 millió forintot takarít meg a gyógyfürdő üzemeltetője. A gyógyfürdőhöz szükséges fűtőanyagok szén-dioxid-kibocsátása közel 140 tonnával csökken - írja a társaság.