Mosolynyaralás a Danubiusnál

Szerző: PR

 2014. július 09. 18:39

A korábbi évek hagyományát folytatva a Danubius Hotels Group a Mosoly Alapítvány közreműködéséveidén is vendégül látott néhány napra nehéz sorsú gyermekeket, ezúttal a soproni Hotel Lövérben.

Debrecenből érkezett a fővárosba 14 gyengén látó gyermek 4 gyógypedagógussal, majd a Skoda jóvoltából kényelmes autókban folytatták útjukat a nyugati határszélig, ahol eddig még egyikük sem járt. A szinte egész napos utazás után bőséges ebéd, majd Farkasházi Réka és Csiszár Ferenc zenés programja hangolta a gyerekeket a pihenésre.

Az első napok az erdő és a természet felfedezésével teltek: tapasztalt erdei animátorok olyan különleges feladatokkal készültek, amelyek a gyengénlátó, sőt aliglátó gyerekek részére sok hasznos és érdekes ismeretet adtak át a természet színes világáról. Volt tapintásra, szaglásra, hallásra épülő erdei élményfoglalkozás - többek közt kötélpálya, fatörzsposta, tobozmesék - activity, majd a mezítlábas tanösvény felfedezése és nagy lelkesedéssel végzett tornagyakorlatok zárták a közös játék óráit.

Sopron nevezetességeinek felfedezése után, este 9 órakor az egész Mosoly csapat nagy elszántsággal és kalandvágyással csatlakozott a szálloda népszerű programjához, a nyári bakancsos túra éjszakai erdei sétájához. A lurkók ellátogattak Nagycenkre is, amelynek lovardájában közelebbről megismerhették a lovakat, majd a program a VII. Soproni Tündérfesztiválon való részvétellel zárult.

A soproni Lövérben töltött napok esemény- és élménydúsan teltek a gyermekek számára. Az egyik fiú a Lövérben tanult meg úszni, a vakon született kislány büszkén vezette a csoportot az éjszakai séta során, az enyhe autizmussal is küzdő fiú egyre közelebb került a többiekhez. Farkasházi Réka, a Skoda és a Danubius jóvoltából minden gyerek ajándékokkal térhetett haza.