Szárnyaló bevételek, stagnáló eredményesség

Forrás: turizmus.com

 2017. november 23. 13:31

Az MSZÉSZ hajdúszoboszlói közgyűlésének második napján a szövetség elnöksége és a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója tartott tájékoztatót.

A délelőtt Sóvágó László polgármester köszöntőjével indult. A fürdőváros első embere kiemelte, hogy a turizmus Hajdúszoboszló múltja, jelene és jövője.

Sóvágó László

Fotó: turizmus.com

A városban tavaly 1,3 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek, ezzel ma hazánk második leglátogatottabb települése, immár megelőzve Hévízt is. Itt található Európa legnagyobb és egyik legszebb fürdője, ahová tavaly több mint 1,8 millióan váltottak belépőt.  A létesítmény önerőből fenn tudja tartani magát és saját forrásból fejleszteni is tud, ugyanakkor számos új beruházás valósulhat meg, miután a város a Debrecen - Hajdúszoboszló - Hortobágy - Tisza-tó kiemelt turisztikai térség része lett. „Bízunk benne, hogy a fejlesztésekre megígért ötmilliárd forint rövidesen a város kasszáját és, a közösen megállapított turisztikai fejlesztések révén, a város kínálatát bővíti” – fogalmazott Sóvágó László.

Könnyid László

Fotó: turizmus.com

Elnöki beszámolójában Könnyid László számba vette, hogy a tavaszi tisztújítás óta milyen lépéseket tett meg a szövetség. A statisztikák felfelé ívelő trendet jeleznek: az átlagos szállodai szobafoglaltság 59-60% lehet az idén, a bruttó átlagszobaár 19.800 forintra nőtt, és vidéken is elindult a növekedés. A szobaárbevétel is jelentősen megugrott, a 2010. évinek több mint duplája 113 milliárd helyett 240 milliárd lehet az idén. Ugyanakkor a jövedelmezőség nem nőtt ekkorát, mert a költségek is nagy mértékben nőttek.

Az MSZÉSZ idei érdekképviseleti tevékenységének egyik legfontosabb eleme az MTÜ-vel való együttműködés volt. Első számú szakmai partner-szervezetként részt vettek a Kisfaludy program kidolgozásában, kialakították a panziók minősítésének követelményrendszerét, véleményezték a turizmusfejlesztési stratégiát, szerepet vállaltak az MTÜ reklámkampányainak előkészítésében.

Lépéseket tett a szövetség a felsőfokú szakmai képzés korszerűsítésére: a gyakorlati idő meghosszabbítását javasolják az oktatási kormányzatnak.

Lobbizásuk eredménye, hogy az Év szállodája projekt nyerteseinek az MTÜ 4,5-5 millió forint marketingtámogatást biztosít.

Jövőre indul 40 vidéki hotel részvételével egy foglaltság-előrejelzési program.

Könnyid László kiemelte, hogy az idén volt szerencséje - kormánydelegációk résztvevőjeként - a döntéshozókat személyesen tájékoztatni a szállodások gondjairól és elképzeléseiről. „Próbáltam elmondani, hogy a szárnyaló forgalmi adatok és bevételi számok mellett közel sem ilyen szép a jövedelemtermelő képességünk. Elmondtam, hogy ezért segítene egy adóátrendezés.” Felvetésére azt a választ kapta, hogy a szálláshelyi áfa csökkentése akkor kerülhet napirendre, ha először, 2018-ban látszanak a vendéglátóipari áfa csökkentésének pozitív hatásai.

Az elnök elmondta azt is, hogy a szövetség továbbra is kiáll egy új, nagy kapacitású budapesti kongresszusi központ megépítése mellett.

Javasolják, hogy a munkaerőhelyzet javítására a közmunkaprogramból irányítsanak át embereket a szakképesítést nem igénylő munkakörökbe, mosogatónak, takarítónak.

Felmerült, hogy Ukrajnából és Szerbiából is be lehetne hozni dolgozókat szállodákba is, ugyanúgy mint már sok ipari termelő üzemben megtették.

Az MSZÉSZ taglétszáma örvendetesen bővült a tavalyi 557-ről 590-re, mind a szállodák, mind a társult tagok többen lettek.

Sikeres kezdeményezés volt az MSZÉSZ regionális igazgatói reggeli-sorozata is, hiszen, ezen alkalmakkor mód nyílt egymás jobb megismerésére, valamint, a gondok őszinte átbeszélésére, s nem utolsó sorban a helyi önkormányzatokkal való párbeszédre.

Az MSZÉSZ igyekszik szolgáltatásokat nyújtani a tagságnak, hamarosan kedvezményes áram- és gázbeszerzési ajánlatot kaphatnak a tagok az E-On Hungaria-tól, a szövetség kiemelt státuszú partnerétől.

Könnyid László szólt arról is, hogy az égető munkaerőhiány orvoslására is megoldást kínálnak az Unilever termékei és technológiai megoldásai, amelyeket a szövetség kiemelt partnereként nyújt az óriáscég.

Hogy mit hoz a jövő év a szövetség életében, azt Flesch Tamás általános alelnök vázolta fel. Mint mondta, kitolódott a határideje, de nem kerülhető el az új, szigorú adatkezelési szabályok bevezetése.

Flesch Tamás

Fotó: turizmus.com

A szövetség még hozzászólhatott az új adatkezelési törvényhez, ami,  2018 május végén mindenképp életbe lép. A tennivalókról egy tanácsadócéggel készíttetnek összefoglalót. Az biztos, hogy a szigorúbb adattárolás pénzbe fog kerülni, elképzelhető, hogy a szállodáknak adatkezelési menedzsert kell felvenniük. Továbbra sem egyértelmű ugyanakkor, hogy mennyi jogdíjat kell majd fizetniük a szállodáknak a szobákban és a közösségi terekben elhelyezett képernyőkön vetített filmek után az MPLC nevű szervezetnek.

A jövő évi forgalmat illetően pozitívak a várakozások, emelte ki Flesch Tamás, majd emlékeztetett: az idén bebizonyosodott, hogy összefogással az árakat is lehet emelni.

Egyik legfontosabb lobbicélnak nevezte az airbnb típusú szálláskiadás megrendszabályozását. Azt szeretné a szövetség, ha a szállodákra vonatkozó szabályokat a lakáskiadóknak is be kellene tartaniuk. Céljuk ugyanakkor, hogy ne növekedjen ellenőrizetlenül a rövid távra kiadott lakások száma Budapesten.

Azért is lobbizik a szövetség, hogy legyen kötelező minden szálloda számára a Hotelstars Union-tagság.

A jövő év során több fontos esemény is lesz a szövetség életében: márciusban közgyűlést tartanak Visegrádon, az MSZÉSZ 50. születésnapját márcus 30-án fogják megünnepelni, novemberben pedig tisztújításra kerül sor.

Hamvas Zoltán

Fotó: turizmus.com

Ezután Hamvas Zoltán, a szövetség nyolc hónappal ezelőtt megválasztott gasztronómiai társelnöke vette számba az elmúlt időszak legfontosabb eseményeit.

Az éttermi szekcióban elkészült egy kritériumrendszer a szállodai éttermek színvonalának javítására.

Ebben szerepel a minőségi regionális és szezonális alapanyagok használata, a minőség és a tisztaság kérdése, a megfelelő konyhatechnológia és a napszaknak megfelelő menükínálat.

Hamvas szerint Európában hétmillió gasztroturista van, akiket jó eséllyel csábíthatunk Magyarországra, különös tekintettel arra, hogy ezek az emberek a magas költési hajlandóságú turisták körébe tartoznak.

Örvendetesnek nevezte, hogy elkezdődött a jó éttermi szakemberek hazavándorlása, igaz, nem minden vendéglátóhely képes megfizetni ezeknek az embereknek a jövedelmi igényét.

Az éttermi taglétszám bővítéséről azt mondta, hogy a mindenáron való toborzás helyett, fontosabbnak tartják, hogy a vendéglátó ágazat érdekében az MSZÉSZ szorosan együttműködjön a Pannon Gasztronómiai Akadémiával, a Bocuse d'Or Akadémiával, s még néhány, a gasztronómiában meghatározó szakmai szervezettel.

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója előadásában ismertette a kormányzatnak a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában megfogalmazott terveit. A cél 2030-ra az évi 50 millió vendégéjszaka elérése, ennek érdekében 828 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre.

Tavasszal kormány elé kerül az egészségturisztikai stratégia, amely kifejezetten gyógyhelyek, fürdők fejlesztésével foglalkozik.

Guller Zoltán

Fotó: turizmus.com

Kihirdették a szálláshelyek fejlesztését 300 milliárd forintból szolgáló Kisfaludy program első pályázatait, december 20. körül megjelenik a Sopron – Fertő és a Balaton térségére vonatkozó pályázat is. Jövő év március 31-ig meglesz a kiírás az összes többi térségre és a nem kiemelt területekre. November 30-án már ki is hirdetik az első pályázati kör nyerteseit. A cél, hogy a vidéken található szállodai szobák legalább egyharmada megújuljon.

Folytatódik a kiemelt turisztikai térségek nevesítése, az eddigi öt mellé még az idén lehatárolják Grand Budapestet, valamint a Szeged – Makó - Hódmezővásárhely, továbbá a Mátra - Bükk térséget. Az ügynökség célja, hogy ezeken a területeken a turisztikai kínálat komplex módon újuljon meg.

Az ügynökségnél azt tervezik, hogy 2019. január elsejétől egy olyan informatikai rendszer használatát követelik meg a szálláshelyektől, amelybe a vendégekkel kapcsolatos minden információt fel kell tölteni. Ha az ezzel kapcsolatos jogszabályt elfogadja a parlament, akkor az MTÜ látni fogja egy település, egy térség, egy régió kumulált vendégforgalmi adatait, ugyanakkor a hotelek is látni fogják a térségükre vonatkozó információkat, amelyek alapján tervezhetőbbé válik tevékenységük. Ezt a rendszert bevezetnék a panziókban is, sőt „2030-ig ki akarjuk terjeszteni minden turizmussal foglalkozó ágazatra, fürdőkre és más attrakciókra”- mondta Guller Zoltán.

Az áfacsökkentéssel kapcsolatos szállodai kezdeményezéssel kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte, hogy a szálláshelyek gondoljanak a hatékonyság növelésére is, ne mindenben az államtól várják a megoldást. „A szállásáfa csökkentése jövőre talán megtörténhet. Ehhez azonban garanciákat kér a kormányzat, hogy a szállodáknál maradó pénzt tényleg béremelésre fordítják” – emelte ki Guller Zoltán.


Napirenden kívül kapott szót Jávorkai Péter a Skal International Budapest elnöke.

Rövid felszólalásában a nemzetközi, szakmai szervezethez való csatlakozásra buzdította a szállodásokat.

Kiemelte, hogy a Skal az egyetlen olyan, nemzetközi, turisztikai szakmai szervezet, amelynek tagjai magánszemélyek, ugyanakkor jelentős segítséget tudnak nyújtani egymásnak a "Doing business among friends" jelmondat szellemében.

Kapcsolódó cikkek

Békében az MSZÉSZ

2017. november 22.